Írjon nekünk

Bulvár

Zöld gondolatok éve Deszken + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A LEADER uniós forrás támogatásával 2010-2011-ben egy a környezettudatos magatartást népszerűsítő projekt zajlott Deszken „Gyűjtsünk szelektíven!” címmel.

A szemléletformáló program szakmai megvalósító partnere a szegedi Humanistic Bt. és az Életharmónia Alapítvány volt. „A programot az úgynevezett „ÉLET-KÖR-FORGÁS” elvre alapoztuk, ami a természettől kapott értékek védelméről, a ciklikus szemléletről, a minőségorientált és rendszemléletű gondolkodásról szól” – mondta el portálunknak Kotogán Róbert, a projekt szakmai és kommunikációs munkatársa. „A konkrét feladatunk az volt, hogy a közintézmények és a lakosság minél nagyobb mértékben szelektíven gyűjtse az értékes hulladékot, és ehhez kapcsolódóan a településen javuljanak a lehetőségek. Ennek érdekében több szinten igyekeztünk elérni, megszólítani a lakosságot, hogy mintát, ismereteket, másfajta szemléletet, értékrendet közvetítsünk az emberek számára” – fűzte hozzá.

Ennek érdekében készült egy fejlesztési koncepció arról, hogy Deszken miként lehetne megteremteni egy korszerűbb, környezettudatosabb hulladékgazdálkodási rendszert. Külön tanácsadói szolgálat működött az érdeklődők számára. Számos iskolai osztály és pedagógus mehetett „tanulmányi kirándulásra” a regionális hulladéktelepre. De a pályázat keretében lebonyolított tucatnyi program körében szerepelt még kerekasztal-beszélgetés, falunapi zöldsátor-állítás, filmvetítés, külön konzultáció a pedagógusokkal stb.

Nem látványos, de értékes pályázat

„Amikor azt halljuk: ‘pályázati forrásból finanszírozott fejlesztés’, akkor a megvalósításáról rendszerint az a gondolat ugrik be, hogy biztosan valamit kényelmesebbé, komfortosabbá tettek, renováltak, technikailag fejlesztettek, valami újat építettek, vagy egyéni és közösségi érdekeket szolgáló lehetőségeket teremtettek, netán új munkahelyet hoztak belőle létre stb. Vannak azonban olyan kevésbé látványos pályázati projektek is, melyek magát az embert hivatottak fejleszteni lelkileg- szellemileg. Ezek olyan fontos dolgokat céloznak, mint a szemléletformálás, személyiségfejlesztés, készségfejlesztés, közösségfejlesztés, egészség-, környezet-, természetvédelem stb. Igaz ugyan, hogy ezek eredményei és megvalósítása kevésbé látványos, nem rakható le hozzájuk alapkő, nem vágható át trikolórszalag, nem érdekli különösebben a sajtót és az átlagos választópolgárt sem. Mégis ezek a feladatok tűnnek alapvetőbbnek, mert belső erőforrásainkat, személyes életminőségünket segíthetik. Deszken mi az utóbbit valósítottuk meg” – zárta gondolatait Kotogán Róbert.

A gyakorlatban mutatták be a követendő mintát

Mint megtudtuk, a szemléletformáló munka legalapvetőbb célja, hogy a gyakorlatban is mintaként és követendő példaként mutassák be, amit magatartásként, készségként szeretnénk kialakítani. Épp ezért a szelektív hulladékgyűjtő edényeket a foglakozás elemeként, gyakorlati szemléltetéssel állították be az iskolai osztálytermekbe. Az edényeket a szakmai szervezet biztosította. Ennek az oktatáshoz szükséges gyakorlati eszköznek már magának is hitelesnek kell lennie környezetpedagógiailag, ezért ezt a helyi kosárfonó készítette fonott, természetes anyagból, szemben a Kínából származó műanyag gyűjtők gyakorlatával. Abban is rendhagyó volt ez a kezdeményezés, hogy a gyűjtőkre a feliratok elkészítését is a foglalkozások részévé tették, így azokat maguk a gyerekek készíthették el, azután lamináltak, és a kosarakra erősítették azokat. Az edények hosszú távú használatának elsajátításához minden középületbe és minden terembe az edények fölé tájékoztató táblák kerültek azzal az információval, hogy melyik edénybe milyen anyagfajtájú hulladék helyezhető.

A gyerekeken kívül a pedagógusokkal is konzultáltak a környezeti nevelésnek egy adekvát megközelítéséről. A pedagógus ugyanis csak akkor tudja hitelesen közvetíteni a helyes magatartást, ha ő saját maga is kellőképpen tájékozott, s felelős, környezettudatos emberként az elméleti ismereteket a gyakorlatban is alkalmazza, ezzel mutatva jó példát a gyermekeknek. A konzultáció végén átbeszélték az új intézményi hulladékgyűjtési rendszer mindennapi használatát is. Ugyanígy fontosnak tartották, hogy helyesen használják a rendszert a lakosság számára mintaértékű vezetők, köztisztviselők, közalkalmazottak, népművelők is, ezért a polgármesteri hivatal és a faluház munkatársai számára is konzultációs napot szerveztünk.

Kotogán Róbert elárulta: természetesen készült a programra saját kiadvány is egy leporelló formájában a környezettudatos hulladékkezelésről, a szelektív hulladékgyűjtés módjáról. Továbbá egy részletesebb, a cikkeket összefoglaló füzetet is kiadtak a témáról. A leporelló elvihető a közintézményekből és a foglalkozásokon megkapták a gyerekek is. A legszélesebb körű tájékoztatás érdekében a helyi sajtóban (Deszki Hírnök) egy tematikus cikksorozatot jelentettek meg „Elég a szemétségből” címmel. Ezen keresztül figyelemfelkeltő, elgondolkodtató, felrázó, motiváló és ismeretterjesztő jellegű írások jelentek meg azzal a céllal, hogy a lakosságot a szelektív hulladékgyűjtésre, megelőzésre ösztönözzék, illetve segítsék az embereket abban, hogy életminőségük javítása és harmonikusabbá tétele érdekében környezetükkel szemben felelősebben cselekedjenek.

A megvalósult programokról részletesen Deszk honlapján olvashatnak.

Kommentek

Bulvár

Hatalmas bulit csaptak Balázsék a Dóm téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Csípős beszólásokkal tarkított, hanghibában és játékokban gazdag volt a Rádió1 szegedi kitelepülése.

Tovább olvasom

Bulvár

A szegedi Nagy Péter tizenharmadszor is bajnok lehet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szegedi ólomsúlyú biztos esélyese kategóriájának. Hajrá!

Tovább olvasom

Bulvár

Szegedi marketing ügynökség az ország legjobbjai között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Marketing Store Kft. beadott munkái alapján 4 kategóriában, összesen 5 Marketing Gyémánt díjat kapott.

Tovább olvasom

Aktuál