Írjon nekünk

Bulvár

Kétszázezren a XV. szegedi halfesztiválon + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

A jubileumi halfesztiválra idén is több mint kétszázezer vendég látogatott ki a Tisza partjára. A háromnapos rendezvényen a halkedvelők számtalan bográcsból, serpenyőből, sütőből kóstolhatták meg mindazokat az étkeket, melyek halból elkészíthetők.

A folyóba nyúló rondellán idén is ott állt a Fehértói Halászcsárda ötezer literes óriásbográcsa, hogy feneketlen gyomrából ezrek ízlelhessék a szegedi halászlevet.
„Nehéz megbecsülni a látogatók számát, hiszen ez nem belépős rendezvény volt” – mondta el portálunknak Frank Sándor szervező. „Az óriásbográcsunkból az idén is több mint negyvenezer adag hallé fogyott, így ha csak minden ötödik ember fogyasztott belőle, megvan a kétszázezer látogató.”

Szögedi, bajai

Persze a hallének sokfajta elkészítési módja ismert, mégis a szögedi passzírozott és a bajai tésztás között régóta „dúl a harc”. Ezen a hétvégén mindkét fajta megkóstolható volt, a szombati napon pedig, a Partfürdőn megrendezett főzőversenyen több mint kétszáz nevező főzte a különlegesebbnél különlegesebb halleveket.

„A rendezvény célja évek óta kettős” – mesélt a jubileumi rendezvényről a Venesz-díjas mesterszakács. „Egyrészt szeretnénk újra a halétkek felé fordítani a magyar közönséget, másrészt az amatőr főzőkön keresztül meg is tanítani ezeknek az elkészítését. Évente Magyarországon már tíz kiló fölött fogyasztanak az emberek halat, a Partfürdőn pedig a rengeteg jó minőségű hallé is jelezte, hogy egyre többen szeretnek és tudnak is halászlevet készíteni.”

Harcsakolbásztól a haltepertőig

A Partfürdőn több vendéglátóipari szakiskola vonult fel remek – szemnek és szájnak is tetsző – étel és terítékbemutatójával, köztük például egy egri iskola is, akik harcsából készített kolbászkákkal lepték meg az arra járókat.

A Huszár Mátyás-rakparton rotyogó és sülő finomságokkal számtalan vendéglő és halászcsárda próbálta betömni a népes vendégsereg gyomrát, miközben a nagyszínpadon egymást követték a koncertek és műsorok. Újdonságnak számított az a klinikai rakpartszakaszon felállított kisszínpad, ahol színházi előadásokkal, népzenei koncertekkel szórakoztatták a nagyérdeműt, a vasárnapi napot és egyben az idei Halfesztivált színpompás tűzijáték zárta.

Kommentek

Bulvár

A szegedi Nagy Péter tizenharmadszor is bajnok lehet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi ólomsúlyú biztos esélyese kategóriájának. Hajrá!

Tovább olvasom

Bulvár

Szegedi marketing ügynökség az ország legjobbjai között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Marketing Store Kft. beadott munkái alapján 4 kategóriában, összesen 5 Marketing Gyémánt díjat kapott.

Tovább olvasom

Bulvár

Úgy megütötte, hogy megrepedt a lépe

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Öt év börtönre, hat év közügyektől való eltiltásra ítélték a tettest.

Tovább olvasom

Aktuál