Kultúra

Színházi Esték a Rendezvényházban + VIDEÓ, FOTÓK

Színházi Esték a Rendezvényházban + VIDEÓ, FOTÓK

2011. szeptember 5., hétfő
Színházi Esték a Rendezvényházban + VIDEÓ, FOTÓK

Korognai Károly nagy come-backje

Nagy vállalkozásba kezd az Újszegedi Rendezvényház szeptembertől. Korognai Károlynak, a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatójának a vezetésével új teátrum jön létre a frissen felújított, 208 férőhelyes színházteremben. Színházi Esték címmel előadássorozat indul, melynek keretében 5 bemutatót terveznek, ebből három darabot még ebben az évben láthat a közönség.

Molnár Csaba

, a Rendezvényház ügyvezető igazgatója elmondta,

Korognai

az elmúlt két évben több előadással is szerepelt náluk, így személye, munkássága garancia arra, hogy színvonalas, igényes előadások születnek. A Színházi Estékkel egyfajta egészséges konkurenciát szeretnének kialakítani a szegedi színházak és társulatok között, új kínálattal új színfoltot képviselni a város gazdag kulturális életében. Nem könnyű ma anyagi forrást találni ilyen vállalkozáshoz, hangsúlyozta az ügyvezető, a rizikó nagy, viszont a színházalapítók eltökéltsége még nagyobb. Adott a gyönyörű terem kiváló akusztikával, mobil színpaddal, megvan a szükséges technikai felszerelés, tehát nyugodtan mondhatjuk, a színházi működés minden szükséges paraméterét teljes mértékben kielégíti a Rendezvényház.

A nézőt elsősorban szórakoztatni kell

Az újszerű színházi profil lényege, hangsúlyozta Korognai, hogy egy állandó társulat nélküli, de visszatérő szereplőkkel dolgozó, befogadó teátrumot kínáljanak szabályos színházi évaddal, amely szeptembertől májusig tart majd. A képlet egyszerű: A nézőt szórakoztatni kell. Igen, el kell gondolkodtatni, de nem szabad oktatni, hanem minden egyes előadás alkalmával meg kell hívni egy tartalmas, szórakoztató szellemi utazásra, szól a mottónak is beillő hitvallásuk. Az első bemutatóra már szeptember 20-án kerül sor (szeptember 15-16-án bérleten kívül)

Egressy Zoltán

Portugál című komédiáját láthatja a nagyérdemű, azt az előadást, amely az elmúlt évtized legközkedveltebb szegedi színdarabja volt. Nem titkolt szándékkal ezt a sikert hozzák vissza az alkotók. A következő mű

Spiró György

Prah című kétszemélyes komédiája, melynek bemutatója szeptember 30-án, pénteken lesz, majd következik

Martin Mc Donagh

kortárs ír szerző Leenane szépe című szarkasztikus műve, melyről

Korognai Károly

, a színház művészeti vezetője elmondta, szerinte az elmúlt 20 év egyik legizgalmasabb színművéről van szó

John Fowles

Lepkegyűjtő című thrillerje január 13-án kerül bemutatásra, majd március 9-én Korognai saját darabját, a Szabadon foglak címűt tűzik műsorra. A sajtótájékoztatón elhangzott, a premierbértelen kívül még 4 különböző bérletet kínálnak, mindegyiket elhunyt, ismert szegedi színészekről neveztek el (

Barta Mária, Hőgye Zsuzsa, Kocsis György, Sinka Károly

). A legolcsóbb jegy ára 1400, a legdrágább 2500 forintba kerül majd. A művészeti vezető szándéka, hogy határon túli, elsősorban vajdasági, temesvári és aradi színházakkal, társulatokkal is felvegyék a kapcsolatot. Ami már most biztos, Szabadkáról meghívnak egy-két színészt bizonyos szerepekre, de szeretnék, ha az együttműködés nem csak ebben merülne ki. A Rendezvényház ügyvezető igazgatója kérdésünkre megerősítette, eddig főleg kiállításokat vittek a határon túlra, ezután viszont a pályázati lehetőségeket még jobban kihasználva kész kulturális blokkokkal szeretnének bemutatkozni főleg nemzeti ünnepeink alkalmával, s ebbe egy kisebb költségvetésű, igényes kamaradarab is belefér. Tehát színdarabokat is vinni fognak, a pénz, pontosabban pénztelenség, nem szabad, hogy akadályt képezzen, fogalmazott Molnár Csaba. Az előadásokra szóló jegyeket a Filharmónia Klauzál téri irodájában és a Rendezvényházban vásárolhatják meg az érdeklődők.

http://www.youtube.com/watch?v=Gt-4K2xxV00

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.