Bulvár

Légiparádé Szatymazon negyedszer + FOTÓK

Légiparádé Szatymazon negyedszer + FOTÓK

2011. szeptember 12., hétfő
Légiparádé Szatymazon negyedszer + FOTÓK
Idén az időjárás is kegyeibe fogadta a szervezőket, így közel hatezren voltak kíváncsiak a IV. Szatymazi Repülőnap eseményeire. A kissé borongósan induló reggelt követően a félfővésben lévő pörkölteket, és a modellrepülőket már nyárias napsütés fogadta a Délvidéki Aeroclub repülőterén. Nemcsak a repülés, hanem a kulináris élvezetek iránt érdeklődőket is tartalmas, sőt, ízletes programmal várták a Szeged melletti községbe az érdeklődőket. Bár az alacsony felhőalap – ahogy a repülősök szokták meghatározni – nem sok jót ígért, a szervezők mégis bizakodóak voltak. Nekik lett igazuk, valódi nyár köszöntött be a füves reptérre.

Mindenkinek megvan a maga feladata

A reggeli eligazításon a közönséget segítők, a parkolóban szolgálatot teljesítők, az információs pultnál helyet foglalók megbeszélték a feladatokat. Szükség is volt a pontos utasításokra, hiszen több ezer embert vártak a rendezvényre, és mivel a pörköltfőzés sem veszélytelen üzem, mégis, a repülőgépek, és a köztük való mozgás az, ami a legnagyobb odafigyelést követeli meg. Lassanként kialakult az ideiglenes repülésirányító-asztal, a sétarepülést szervező információs pult, miközben a főzőversenyre benevezett csapatok már javában kevergették különféle praktikákkal a jófajta pörköltnek valókat.

Apró repülők az égen

A programok sorát a modellrepülők nyitották. A kicsinynek egyáltalán nem mondható, tiszteletet parancsoló teljesítményű gépek egymás után sorakoztak fel a repülőtér kifutóján, hogy előbb szakavatott kezek egybeforrasszák a szárnyakat és törzseket, majd a motormelegítés után a levegőbe emelkedhessenek. Idén három különleges géppel is találkozhattak a korán kilátogatók. Bemutatkoztak az újdonságnak számító sugárhajtású modellek, de sajnos csak a legnagyobb gép tudott a levegőbe emelkedni, mivel két kisebb társát hajtómű, illetve szervóprobléma kényszerítette a földön maradásra. A nézőket azonban kárpótolta az a látvány, amit előbb a gázturbinás vitorlázómodell, majd a motoros vontatású vitorlázógépek produkáltak az égbolton. Őket követte egy igazi csoda! A 18 éves budapesti Vomberg Ádám – aki többszörös Európa-bajnok a 3D-s modellrepülésben – mesteri kézzel irányította a 127 köbcentis motor hajtotta sárga gépcsodát, ami hol piruettezett, hol a farkán állva táncolt, hol pedig palástorsókkal kápráztatta el a nagyérdeműt.

"Bátorság, itt vagyok mögötted!"

Aki nem elégedett meg a földi látvánnyal, az némi bátorságot merítve több géptípus közül választhatott, melyekkel majd’ félórás sétarepülésben lehetett része. Mintegy százan vágtak neki a kalandnak a tucatnyi embert is elbíró An-2-es zöld "Ancsa", a kétszemélyes ultrakönnyű gép, vagy épp a Cessnák fedélzetén, hogy madártávlatból is megszemlélhessék Szatymazt és Szegedet is. De az a néhány igazán bátor fiatal, aki vállalkozott az ejtőernyős tandemugrásra, már magasabbra emelkedett. Mintegy húsz percnyi repülés követően közel kétezer méterről ugorhattak ki a semmibe, persze szorosan hozzákötve egy tapasztalt ugróhoz. A repülés, a 200 kilométeres szabadesés és az ejtőernyős ereszkedés kombinációja a földet érést követően csalt önfeledt mosolyt az arcukra.

Sárkányok minden formában

Azt, hogy a sárkányok nemcsak a mesében léteznek, mindenki megtapasztalhatta. Előbb a hátimotoros siklóernyősök, majd a motoros sárkányrepülők kápráztatták el a nagyérdeműt. A műrepülőfigurákban is bővelkedő repülőprogramjukat az ejtőernyőscsapat bemutatója követte. A földön mindeközben tovább folyt a csapolt sör mellett az ádáz küzdelem a bográcsoknál, eldöntendő, idén vajon a Szatymazi Vadászok, vagy épp a FAZÉK-Team pörköltje viszi el a pálmát, azaz az első díjat. Aki nem volt kint, annak elárulhatjuk, hogy az utóbbi lelkes és az eredményt előre a pólójukra írató csapatnak ítélte oda a fődíjat Frank Sándor mesterszakács, jelen sorok írója szerint is remek főztjükkel.

Égi traktorok és légi balett

A felhők napszámosai, az öreg An-2-es flotta korát meghazudtolva, nem kis hangzavarral, és hatalmas szelet kavarva könnyedén röppent a magasba, hogy azután ott, igazi elemükben mutassák be, nem is olyan vének még a szárnyalásra. A méltóságteljes koreográfiában osztatlan sikert arattak, amint három irányból a nézők felett elhúzva nemzeti trikolórunk színeit permetezték a publikumra. A nap fénypontja a – technikai problémai miatt – közel egyórás késéssel érkező Veres Zoltán műrepülő világbajnok légi balettje volt. A gravitációt meghazudtolva húzta, csavarta, pörgette a piros-zöld gépet, egy füstszívet is felrajzolva a szatymazi égre. Az orsók, a fejreállítások, a földközeli manőverek sora kápráztatta el a kitartó nézősereget. Az idei, negyedik repülőnap igazán színes, szemnek és gyomornak egyaránt ízletes programsorával kicsinyeket és nagyokat, apukákat és feleségeket, nagypapákat és kispapákat is elszórakoztatott. Bízzunk benne, hogy a lelkes szervezőcsapat – élén az ötletgazda vitrolázórepülő-válogatott Szabó Péterrel – jövőre is hasonló csodákkal vár majd bennünket. Tekintse meg a helyszínről, és a repülőgépekről készített óriásképeinket!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.