Közélet

Jövő szerdán visszavonhatják Kertész Ákos díszpolgári címét

Jövő szerdán visszavonhatják Kertész Ákos díszpolgári címét

2011. szeptember 13., kedd
Jövő szerdán visszavonhatják Kertész Ákos díszpolgári címét

A fővárosi Fidesz-frakció Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címének visszavonását indítványozza a Fővárosi Közgyűlés szeptember 21-i rendkívüli ülésén.

Kertész Ákos

díszpolgári címének visszavonását korábban a Jobbik is sürgette, kedden pedig a párt fővárosi frakciója közölte: feljelentést tesznek közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanújával az ügyészségen. Az MSZP fővárosi frakciója hétfőn jelezte, nem fogják engedni, hogy "

Sztálinnal, Haynauval

egy csoportba sorolják a szélsőségesek Kertészt, azzal, hogy megfosztják a díszpolgári címétől". Az Amerikai Népszavában augusztus 29-én megjelent nyílt levélben Kertész Ákos úgy fogalmaz: "a magyar genetikusan alattvaló.

József Attila

talált mentséget: 'ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.' De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!" Kertész Ákos szeptember 2-án az MTI-nek úgy reagált: amit írt, azt az Amerikai Népszavának írta, s véleménye szerint azt itthon nem kérhetik rajta számon.

Szűcs Somlyó Mária

, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója kedden az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy jövő szerdán a városvezetés támogatni fogja a Jobbiknak azt az előterjesztését, miszerint vonják vissza

Gergényi Péter

volt budapesti rendőrfőkapitány Budapestért Díját és a Főváros Közbiztonságáért Emlékérmét. A Jobbik indoklása szerint "Gergényi a 2006-os őszi rendőri túlkapások idején tanúsított parancsnoki tevékenysége miatt méltatlanná vált" a kitüntetésekre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.