Kultúra

Filmkritika: Sorsügynökség

Filmkritika: Sorsügynökség

2011. szeptember 18., vasárnap
Filmkritika: Sorsügynökség

„Számomra csak azok a döntések maradtak, amelyeket én hozok! És én őt választom!”

A Sorsügynökség című film egy olyan, mindenkit foglalkoztató kérdéskörrel foglalkozik, mint a Sors útjai.

Amelyek igaz, hogy legtöbbünk számára kifürkészhetetlenek, most azonban mégis lehetőséget kapunk a kutatgatásukra. Bepillanthatunk a kulisszák mögé, ahol – ha kérdéseinkre nem is kapunk lezárt válaszokat – érdekes feleleteket láthatunk. A film főként a következő dilemmákat bontja ki cselekményében: vajon mi irányítja életünket, eleve el van-e rendelve utunk minden történése, s ha igen, lehet-e ezen változtatni, vagy meddő próbálkozás harcolni a már eleve elrendezett sorsvonal megváltoztatásáért. Történetünk középpontjában

David Norris

áll (

Matt Damon

), aki politikusi karrierje csúcspontjához közeledik, amikor az egyik napilap tudósít egy ártatlan bakijáról: éppen oda nem való viccet süt el egy kampányülésen. Hiába a jól felépített image, David pontjai azonnal zuhanni kezdenek, s a választási időszak utolsó napjának végső óráin már tudja, nem fogják szenátorrá választani. Éppen lemondó beszédét fogalmazza meg a végeredmény kihirdetése előtti utolsó percekben, egy férfi mosdóban, amikor találkozik

Elise

-szel (

Emily Blunt

). A fiatal nő nagy hatással van a férfira, a hirtelen jött szenvedélyes csók mellett talán még erőteljesebb bizonyíték erre, hogy záróbeszédében végül felvállalja önmagát és őszintén nyilatkozik. David nem kesereg az elvesztett választás miatt sokáig, azonnal feláll a vereséget követően. Munkába menet ismét összefut Elise-szel a buszon, s a nő megadja neki a telefonszámát is. Minden szép és jó, amikor azonban a férfi beér az irodába, minden összekuszálódik. Olyat lát, amit nem lenne szabad: szemtanúja lesz, ahogyan az úgynevezett Kiigazító Csoport újraalkotja munkatársai elméjének egy részét. Ezzel a hirtelen jött, sokkoló információhalmazzal azonban még tudna is mit kezdeni, azzal szemben azonban már nem képes megértést tanúsítani, hogy megtiltják neki az Elise-szel való bárminemű kapcsolatot. A rendező,

George Nolfi Philip K. Dick

novellájából készítette alkotását, noha az irodalmi anyagból mindössze az alapkoncepciót vette át, s a szerelmi szál kibontására helyezte inkább a hangsúlyt. Ennek következtében a sci-fi rajongók bizonyára elégedetlenek lesznek a végeredménnyel, ez a film ugyanis inkább sorolható a romantika műfajához, mint a tudományos-fantasztikum világához. Az érzelmi szál túlsúlya azonban javára válik a filmnek, mert a néző nem a látványt veszi észre elsősorban a történet kibontakozása közben, hanem szembesül azokkal a fontos és dilemmateljes kérdésekkel, amelyek minden ember életét megérintik valamilyen szinten. A film ugyanis olyan kérdéseket vet fel, amely vélhetőleg már mindannyiunk életében megfogalmazódtak valamilyen szinten: miért tartok éppen arra, amerre? Vannak –e véletlenek? Valóban létezik –e a szabad akarat? A film nem ad konkrét és kész válaszokat, egy szint után teljesen a néző szubjektív véleményére bízza ezen dolgok eldöntését. Ugyanakkor erőteljesen sugall: semmi sincs kőbe vésve sorsunkat illetően, van egy bizonyos útvonal, de ez az út meglehetősen szerteágazó. Döntéseink függvényében letérhetünk róla, s újraírhatjuk személyes történetünket. Minden döntésünknek azonban következményei vannak, amelyek nem csak ránk hatnak, hanem a környezetünkben élőkre is. Olybá tűnik, hogy ez egy rendkívül összetett és kesze – kusza hálózat, ugyanakkor izgalmas lehet a felfedezés, hogy nem feltétlenül kell beletörődnünk sorsunkba. Ami a vallási háttér körét illeti, nagyfokú a keresztény motívumok jelenléte a filmben, hiszen egy Isten-szerű valami/valaki irányítja, írja az emberek életét (ami/aki „természetesen” láthatatlan), s ahhoz, hogy minden a terv szerint haladjon, az angyalok segítségét veszi ez a valami/valaki igénybe. A történet egésze azonban éppen arról szól, hogy ezek a megírt tervek nem állandóak, felülíródhatnak. Az, hogy az újrarajzolás miért történhet meg, nem derül ki. Amikor ugyanis válaszolna hőseinknek ( s nekünk is) az angyal erre, megszakítja egy másik „kollégája”. Az angyalok rendszerben való ábrázolása szintén keresztényi vonás: vannak főangyalok és alattuk több szinten léteznek és dolgoznak mások. Ezen motívumok végett megy át a film a misztikus kategóriába, s távolodik el a sci-fi világától némileg. Külső megjelenésük tekintetében rendkívül ötletesnek találtam azt a hétköznapi formát, amelyben megjelentek ezek a lények: sötét színű, „emberi” öltözék, kalappal a fejükön. A kalap, mint „átjáró eszköz” funkcionált a megszokott szárnyak helyett. Láthatóak az emberek számára, köztük járnak, s terelgetik a helyes (jelen esetben a megírt) irány felé őket. Ami a műfaji sokszínűség egyéb összetevő színét illeti (a misztikus, sci-fi és romantikus kategórián kívül), a thriller - jelleg árnyalja kissé a végeredményt: David ugyanis menekül ezek elől az „emberek” elől, akik veszélyt jelentenek rá nézve, hiszen folyton azon munkálkodnak, hogy szerelmével ne tudjon együtt lenni. Ha azonban David-nek mégis sikerül kijátszania őket, s hogy ha ráadásul még be is számol a kulisszák mögöttiről Elise-nek, vagy bármely embertársának, akkor ezesetben szó nélkül törlik a teljes memóriáját és személyiségét: fenyegető a jelenlétük, üldözésük tehát. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek az angyalok azért vannak, hogy hősünket segítsék, még akkor is, ha ez ellentétes az ő aktuális vágyaival. A thriller tehát inkább jelzés szintjén van jelen ebben az alkotásban. Mindenképpen kiemelendő a látvány, noha ez a film legvégén érzékletes igazán. A szereplők játéka és az érdekes történet az, amely megalapozza a sztorit. Matt Damon és Emily Blunt izzanak, egymással rezegnek végig a cselekmény során. Mindkét színész élettel tölti meg karakterét, a „természetfeletti” témával mintegy szembehelyezkedve nem válnak maguk is emberfeletti hősökké, hétköznapi, életszerű figurák maradnak. Ettől lesz karakterük annyira közel álló a nézőhöz, s ettől tudja bemutatni azt a folyamatot, amely mindannyiunk sajátja: a nap mint nap döntéseket hozó, szenvedő, érző emberi lények cselekedeteit.

Sorsügynökség (The Adjusment Bureau)

színes, mb. amerikai romantikus – thriller, 106 perc, 2010.

Rendezte:

George Nolfi

Főszereplők:

Matt Damon, Emily Blunt

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.