Sport

Megye I-es Tippbajnok: Bóka Ferenc 16 ponttal nyitott

Megye I-es Tippbajnok: Bóka Ferenc 16 ponttal nyitott

2011. augusztus 22., hétfő
Megye I-es Tippbajnok: Bóka Ferenc 16 ponttal nyitott

A Szegedi VSE vezetőedzője megadta az alaphangot a játékban: hat mérkőzés végkimenetelét jósolta meg helyesen, csupán két esetben lőtt mellé.

Új játékot indított a SZEGEDma.hu! Ennek keretében a megyei I. osztályban éppen szabadnapos csapat mesterét kérjük fel arra, hogy jósolják meg a hétvégi összecsapások végeredményét. A trénereket természetesen pontozzuk is. A találkozók végkimenetelének eltalálásáért 2 pont jár. Aki emellett jól érzi meg a gólkülönbséget vagy az egyik csapat gólját, 3 ponttal lesz gazdagabb. A teljes telitalálat 4 pontot ér. A végére pedig kiderül, ki volt a legpontosabb (legszerencsésebb) tippelő a szakemberek között. Az 1. forduló meccseire a Szegedi VSE trénere,

Bóka Ferenc

tippelt. A szegedi edző remekül latolgatta az esélyeket, hiszen hat találkozó végkimenetelét trafálta el, ráadásul ezek közül négy esetben vagy a gólkülönbséget, vagy az egyik együttes gólját is jól érezte meg. Csupán két mérkőzés résztvevői "tréfálták meg": várakozásaival szemben a bajnok Kistelek magabiztosan nyert Újszegeden, a Röszke pedig - némi meglepetésre - Balástyán. Bóka Ferenc 16 pontot szerzett, ami kiválónak mondható. A következő játéknapon a Balástya mestere,

Antal Róbert

próbálja majd felülmúlni kollégáját.

Így tippelt Bóka Ferenc (SZVSE) az 1. fordulóban:

Ujszegedi TC - Kistelek:

2-1 - a végeredmény: 0-4 -

kapott pont: 0

Mórahalom - Hódmezővásárhelyi FC II.

: 6-0 - a végeredmény: 3-1 -

kapott pont: 2

Tápé - Algyő

1-3: - a végeredmény: 0-2 -

kapott pont: 3

Csongrád - Nagymágocs

1-0: - a végeredmény: 3-0 -

kapott pont: 3

Csanádpalota - Kiskundorozsma:

0-2 - a végeredmény: 0-3 -

kapott pont: 3

Sándorfalva - Kiszombor:

3-1 - a végeredmény: 4-1 -

kapott pont: 3

Balástya - Röszke:

0-0 - a végeredmény: 2-3 -

kapott pont: 0

Ásotthalom - Mindszent:

2-1 - a végeredmény: 7-0 -

kapott pont: 2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.