Kultúra

Kritika: A Másnaposok visszatérnek

Kritika: A Másnaposok visszatérnek

2011. július 10., vasárnap
Kritika: A Másnaposok visszatérnek

Újra összeállt a banda. Stu, Phil, Alan és Doug ismét összegyűlnek, hogy egy fergeteges legénybúcsúval tegyék emlékezetessé (vagy az ő esetükben kevésbé emlékezetessé) Stu utolsó legénynapját.

A sztori gyakorlatilag ugyanaz, csak a helyszín változik - festői környezetű Thaiföldre kalauzolja el a romlott bagázs a nézőket – kezdetben. Stu egy csodaszép ázsiai nőt készül feleségül venni Thaiföldön, ahová természetesen invitálja barátait is, Alant azonban kihagyja a meghívottak közül, okulván a Las Vegasban történtekből. Természetesen végül a korábbi csapat minden tagja elutazik Thaiföldre. Stu szerelmének öccsét is elhívja az ezúttal nem legénybúcsúnak induló összejövetelre. Hőseink egy egészen más környezetben ébrednek fel, brutális másnapossággal, a meseszép tájat felváltotta egy koszos hotel, valahol Bangkokban. Amint a szobában próbálják összeilleszteni emlékeik halvány részleteit, egy sor furcsa és megmagyarázhatatlan dologra derül fény. Találnak egy levágott ujjat, a szobában egy majom ugrándozik, Alan kopasz lett, Stu arcán tetoválás díszeleg, a szobában pedig felfedezik az első részből jól ismert dílert, aki állítja, hogy együtt buliztak az éjjel. A probléma azonban csak ezután tetőzik, Stu jövendőbelijének féltve őrzött kisöccse ugyanis eltűnt az éj leple alatt. A feladat tehát megtalálni a hatalmas Bangkokban a fiút, fényt deríteni arra, mi történt az éjjel, s nem utolsó sorban, időben odaérni az esküvőre. Az alaptörténet jól ki van találva, a kifejtés azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Tekintettel arra, hogy az alapsztorin szinte semmit sem változtattak, elő kellett rukkolni valami extrával, amely megüti azt a szintet, amelyet az első rész elért. Ezt izgalmasabb fordulatokkal kívánták elérni, így azonban kissé kevert műfajt kaptunk a megszokott vígjáték helyett. Ami azonban a folytatást igazán lehúzza, azok a poénok. Az első részben is volt némi groteszk jelleg, de nem feszítették túl a húrt. Ebben a részben a legtöbb poén azonban inkább fanyalgást, mint hasfogós nevetést vált ki a nézőből. Amíg az előző alkotás igyekezett helyzetkomikumokból és jól megírt, vicces párbeszédekkel kialakítani a film közegét, addig itt a végletekig eltúlzott poénok morbid kavalkádjával találkozhatunk, a párbeszédek nem dominánsak a vígjátéki vonal szempontjából. Úgy gondolom, hogy az alkotók nagyobbat is akartak durrantani, még viccesebbé akarták tenni a történetet, mint első körben, ennek eredménye azonban nem lett túl pozitív. Ami a szereplőket illeti, Dougot ezúttal is mintegy kihagyták a történésekből, ő az egyetlen ugyanis, aki megint nem részese közvetlenül az eseményeknek. Doug telefonon tartja az egyre inkább kétségbeeső barátaival a kapcsolatot, s próbálja nyugtatni az egyre idegesebb otthonlevőket. Az ő figuráját ki lehetett volna bontani, hiszen az első részben csak vázlatot kaphattunk róla, de mintha féltek volna bevonni őt a játékba, tartván attól, hogy karaktere a megszokott négyesben nem fog tudni igazán érvényesülni, s nagyot alkotni. Mindenképp elismerés illeti az élethű helyszínábrázolást, Bangkok forgalmas, forró és koszos utcái igazán valósághűen festenek, illeszkednek ahhoz a belső állapothoz és külső történéshez, amin a szereplők keresztülmennek. Egy egészen más világ elevenedik meg előttünk, amely szemmel láthatólag hőseinknek is nagy falat. A színészek játékának tekintetében sok újat nem lehet elmondani az első részhez képest: saját figurájukat ugyanúgy kiteljesítik, de ennél többet nem tesznek hozzá az adott karakterhez - egy vígjáték esetében talán nem is szükséges. A folytatásos vígjáték mindig nagy vállalkozás, hiszen az előző részhez hasonlót, de mégis mást kellene alkotni. Ha a néző nem kapja meg azt, amit az első darabtól megszokott, csalódik. Ha megkapja, szintén csalódik, hiszen valamiféle újdonságot is vár. Ebben a műfajban a karakterekkel sem lehet olyan szabadon rendelkezni, hiszen egyrészt a műfajból adódóan a figurák nem mennek erőteljesebb fejlődésen keresztül, hiszen ha így tennének, az már nem lenne vígjáték - ha tanulnának jellemük hibáiból, akkor nem kerülnének vicces helyzetekbe. Másrészt a néző az első részben éppen a hibáik miatt szerette meg ezeket az alakokat, tehát visszaköszönni várja őket a 2. részben is, negatív tulajdonságaik jelentik a film humorának egyik forrását. Marad tehát az eltúlzás elve: erősebb poénokkal, fordulatosabb cselekményvezetéssel igyekeznek operálni a készítők – általában nem osztatlan sikerrel. Megtekintésre mindenképpen ajánlott a Másnaposok 2., túlságosan sokat azonban ne várjunk ettől az alkotástól. Kedvenc diliseink viszontlátásától eltekintve nem sok újat nyújt ez a film, mint ahogyan az a legtöbb esetben megvalósul több részből álló vígjátékok esetében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.