Írjon nekünk

Közélet

Civilek a Kálvária téri kápolna visszaállításáért

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Vissza kívánják állítani öt civil szervezet a ’60-as években lerombolt Kálvária téri kápolnát. Hosszú távú célról van szó, hiszen a tervek, engedélyek beszerzése mellett a pénzügyi háttér előteremtése hatalmas feladat, melyben a civilek az önkormányzat és a egyházak támogatására is számítanak.

Hlavati Istvántól, az Élhető Szegedért Egyesület tagjától megtudtuk, hogy az általa képviselt egyesület mellett, a Móravárosért Egyesület, a Katolikus Agrár- és Munkásszövetség, az Oroszlánszív Lovagrend – valamint a Szent Kereszt Plébánia első lépésként egy emlékhely felállítását tervezik a Kálvária térre, amely a dombon, az egykori kápolna helyén kapna helyet. Egy fakeresztet szeretnének állítani két kopjafával. A 6×3 méteres keresztre a kápolna sarokidőpontjait faragják. Az első „pestiskápolnát” 1734-ben szentelték fel Szegeden. Az utolsó pestisjárvány 1714-ben volt, a város túlélő lakossága az áldozatok emlékére építtette a kápolnát és a stációkat. Így jött létre a „Szegedi Kálvária”. Az 1879-es „Nagy Árvíz” a Kálváriát is megsemmisítette, de a szegediek akarata az 1800-as évek végére helyreállította a kápolnát, amely szebb lett, mint elődje volt. A II. világháborúban az épület megsérült. A háború után a helyreállítására nem is gondoltak, a stációkat „kiverték”, a kápolnát 1968-ban tankokkal lövették porrá, a dombot eltüntették, helyére benzinkút került. A Kálvária tér környékén élő szegediek által alapított civil szervezetek fő célkitűzése, hogy az önkormányzat, az egyház és minden értékeink megőrzését fontosnak tartó szegedi polgár segítségével múltunk egy értékes darabját visszaállítsuk.
A tervezett emlékhelyen a kereszt mellett október 23-án két kopjafát is felállítanak a civil szervezetek. Az egyik kopjafát az 1951-ben Szegedről a „magyar gulágra”, a hortobágyi munkatáborokba deportáltak emlékére állítják fel. A „magyar gulág” 12 ezer áldozatából 1500 szegedi polgár volt, de városunkban a mai napig nincs semmilyen emlékművük, emléktáblájuk.
A másik kopjafát a Szent Kereszt Plébánia állítja a kápolna emlékére, mivel a Móravárosi katolikus közösség szintén csatlakozott a Kálvária tér „rehabilitációs” programjához.
Az egyezség az egyház, az önkormányzat és a civilek között létrejött. Az önkormányzat – úgy tűnik – engedélyezi a kereszt és a kopjafák felállítását, így elindulhat a projekt. Szeptember 10-11-én kerül sor az avatóünnepségre. Szeptember 10-én este koncertet rendeznek a helyi plébánián, Égető Mária fellépésével.
Szeptember 11-én 9 órakor Zombori László festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Móra Ferenc Szakközép és Szakmunkásképző Iskolában. A kiállításmegnyitót követően 10 órakor a Szent Kereszt Plébánia plébánosa felszenteli a keresztet, majd 11 órától egész napos családi program veszi kezdetét. A rendezvényen szegedi kézművesek, néptáncosok, népzenészek, táncklubok lépnek fel, a gyerekek számára táncoktatást, íjászbemutatót és egyéb programokat szerveznek.
A civilszervezetek elhatározása, hogy a jövőben ezen a napon minden évben megrendezzék a „Móravárosi családi napot”.

Téglajegyeket bocsátanak ki

A kereszt felállításának és a tereprendezésnek a költségeit a szegedi polgárok adományaiból finanszírozzák, illetve a kivitelezők munkájukkal támogatják az ügyet. A civilek téglajegyeket bocsátottak ki, amit az érdeklődők – akik számára fontosak Szeged régi értékei – a szegedma szerkesztőségében is megvásárolhatnak 500 és 1000 forint névértékben. Aki 10 ezer forintnál nagyobb értékű jegyet vásárol, annak névre szóló, bekeretezett elismervényt nyomtatnak.
Az előzetes számítások szerint a kereszt felállításának és a terep rendezésének költségei 700 ezer forint körül alakulnak.
Az adományozók nevét egy emlékkönyvbe vezetik be, melyet a plébánián fognak őrizni, tanulságul az utókor számára.
A civil egyesület csütörtökön tart sajtótájékoztatót Szeged „Kálváriájáról”.

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Szeviép-per: Mereven kezelték a bankok a problémát?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ismét tanúmeghallgatással folytatódott a Szeviép-ügy tárgyalása a Szegedi Törvényszéken, ezúttal azt a személyt hallgatták ki, aki a cég úgynevezett csődegyezségi javaslatát készítette el. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Nehéz három napnyi főzés után mosolyogni karácsonykor

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ezzel is foglalkozik az e heti Déli Szó.

Tovább olvasom

Hírzóna

Karácsony okosan – négy hasznos tipp, hogy jó vásárt csináljunk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Karácsonykor sem feltétlenül kell zsúfolt boltokban keresgélnünk, ha nincs időnk, vagy nem bírjuk a tömeget. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Aktuál