Sport

Futsal: győztek és NB I-ben maradtak a Boszorkányok + FOTÓK

Futsal: győztek és NB I-ben maradtak a Boszorkányok + FOTÓK

2011. június 2., csütörtök
Futsal: győztek és NB I-ben maradtak a Boszorkányok + FOTÓK
Három gólos győzelmet aratott, és ezzel kivívta az NB I-ben maradást a SZAK Boszorkányok együttese az NB II-es Rubeola FC Csömörrel szemben a két csapat osztályozójának szegedi visszavágóján csütörtök este. Agresszíven kezdtek a Boszorkányok, hiszen a kezdősípszót követően nem sokkal Zimányi Kovács Anikó szerzett labdát és lövését nagy bravúrral kellett hárítania Füzyné Görög Angelina csömöri kapusnak. A hazaiak ezután is nyomás alatt tartották a Rubeolát, s ennek gyorsan meg is lett az eredménye, előbb Baksa Katalin gurított a bal alsóba a 3. percben, majd egy perccel később Miklós Gabriella és Horváth Hanna törtek ketten a kapura, kipasszolgatták a hálóőrt, s előbbi növelte kettőre az előnyt, így már bennmaradásra állta SZAK (2-0). Nem hagyták azonban magukat a csömöriek, akiket pár lelkes szurkolójuk is elkísért Kiskundorozsmára. Olyannyira felszívták magukat, hogy előbb a csapatkapitány Vella Orsolya és Papp Tamara háromszögelését követően előbbi szépített, majd pillanatokkal később Szórád Barbara bombázott a jobb felsőbe egy sarokrúgás után (2-2). S ha még nem lenne elég, Bobok Csilla használta ki a Horváth Hanna és a hazai kapus Horváth Melinda bizonytalanságát, léabdát lopott a hatoson és a hálóba gurított (2-3). A vendégek csírájában elfojtva az egyébként nagyon szép és pontos keresztlabdákkal operáló szegedi akciókat vezették támadásaikat, s egy ilyen végén a csapat legjobbját, Várkonyi Orsolyát buktatták a hatoson belül a védők - a sértett a jogosan megítélt büntetőt kíméletlenül értékesítette (2-4) a 9. percben. A Boszorkányok ekkor igen távol álltak a bennmaradástól, hiszen egygólos hátrányuk háromra nőtt, ráadásul a négy találatnál járó vendégek joggal bízhattak benne, hogy az idegenben lőtt több gól is a javukra dönthet, ha úgy alakul. Szerencsére a hazai lányok nem hagyták magukat, a 12. percben Hódi szögletéből ismét Baksa volt eredményes, majd másodpercekkel később Horváth Hanna egyéni akciója tette újra nyílttá a mérkőzést és az NB I-es tagság kérdését (4-4). Pár perccel később azonban Várkonyi Bobokkal összejátszva megint a Csömört juttatta előnyhöz (4-5), ám erre is volt hazai válasz: egy újabb pontos sarokrúgást a jól érkező Miklós Gabriella bombázott a léc alá (5-5). Fordulás után szemernyi kétséget sem hagyott a Szeged afelől, hoigy az élvonalban akar maradni. Középkezdés után Zimányi Kovács iramodott meg a csömöri térfél jobb oldalán, majd középre adott labdáját Horváth Hanna lőtte be (6-5). Boszorkányos ügyességgel vezették tetszetős támadásaikat a Boszorkányok, valódi csapatként mozogva a pályán, remek rövidpasszokkal operálva. Néha talán túl sok is volt az átadás, volt hogy ordító ziccerek maradtak ki, bár ki kell emeljük a csömöri hálóőr alkalmanként bámulatos reflexeit is. A kemény, ám de eredményes védekezés miatt a 29. percre a SZAK már begyűjtötte negyedik hibáját, miközben a vendégek még nem is faultoltak, így félő volt, hogy ez a végén visszaüthet, ha nem tudják növelni előnyüket a hazaiak. Mintha csak tudták volna a lányok mitől tart a néző és a tudósító, Miklós egy berúgás után kíméletlenül a csömöri kapuba bombázott a hatosról a 31. percben (7-5), majd pillanatok múltán növelhette az előnyt ám ziccert rontott. Várkonyi közben utánrúgásért kapott egy sárgát, majd ugyanabban a percben (32.) kis híján ki is állíttatta magát, ekkor gyorsan cserét is kért. Fáradtak a vendégek fizikálisan és fejben is, Szórád is kapott egy lapot, ugyanakkor a szegediek elérték az ötödik csapathibájukat. Talán ez is még inkább felpaprikázhatta a nagypályán az NB I-es feljutást a közelmúltban kivívó boszorkákat, mindenesetre Zimányi Kovács egy kapu előtti kavarodást követően nem hibázott, a 34. minutában háromra növelte az előnyt (8-5). Rá egy percre Várkonyi végezhetett el kisbüntetőt a hatodik hazai hibát követően, ám Horváth Melinda védése után a kipattanóra lecsapó Várkonyi és Papp kicsit egymást is zavarva nem tudták kihasználni a védők kései reakcióját, majd némi kapkodás után végül Zimányi Kovács becsúszása mentett szögletre. A SZAK boszorkányai a végjátékban is számtalanszor kerültek helyzetbe, ám az utolsó pillanatban mindig akadt egy kisebb pontatlanság, vagy egy jól érkező rubeolás védő, ami vagy aki meghiúsította a gólszerzést. Miklós még két kapufával tudatosította, hogy nem elégszik meg két góllal, ám az eredmény már nem változott, 8-5-re győzött a Szegedi AK, s ezzel megőrizték futsal NB I-es tagságukat a nagypályás feljutás mellé.

Női futsal NB I-es osztályozó, visszavágó:

Szegedi AK Boszorkányok - Rubeola FC Csömör 8-5 (5-5) Szeged-Kiskundorozsma, Orczy-iskola, 100 néző. Vezette: Lovas, Kócsó, Bartucz. Szegedi AK: Horváth M. - Hódi, Zimányi Kovács, Horváth H., Baksa. Csere: Miklós, Szalai, Németh, Harcel. Vezetőedző: Szél István. Rubeola FC Csömör: Füzyné Görög A. - Szórád, Várkonyi, Bobok, Vella. Csere: Kiss Zs., Papp, Horváth K. Játékos-edző: Vella Orsolya. Gólszerzők: Baksa (3', 12'), Miklós (4', 18', 31'), Horváth H. (13', 21'), Zimányi Kovács (33'), ill. Vella (6'), Szórád (6'), Bobok (8'), Várkonyi (9' - büntetőből, 15'). Sárga lap: Horváth H. (39'), ill. Várkonyi (32'), Szórád (33').

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.