Sport

Vízilabda: az idényben már hatodszor a Vasas ellen a Beton

Vízilabda: az idényben már hatodszor a Vasas ellen a Beton

2011. május 1., vasárnap
Vízilabda: az idényben már hatodszor a Vasas ellen a Beton
Ismét összecsap a Szeged Beton a Vasas együttesével a férfi vízilabda OB I rájátszásának 4. fordulójában. A bajnoki döntő szempontjából sorsdöntő következik, ha a Beton kikap, szinte biztos, hogy nem jut a döntőbe, míg a Vasas győzelme esetén biztosíthatja részvételét ugyanott. Az idény hatodik összecsapására kerül sor vasárnap este a Szeged Beton és a Vasas között. A bajnoki címvédő és a tavalyi bronzérmes 2010-2011-ben két Euroliga meccsén egy döntetlen (9-9) és egy Vasas-győzelem (11-10) született, míg a bajnokság alapszakaszában egy döntetlen (7-7) és egy idegenbeli Beton-diadal (8-7) született, míg legutóbb a rájátszás szegedi találkozóján ismét csak ikszeltek a felek (7-7). A találkozó létfontosságú: a harmadik helyre visszacsúszott Szeged Beton két döntetlennel, és egy Eger elleni vereséggel, 63 ponttal áll a harmadik helyen, míg a Vasas szintén két döntetlennel, de egy Honvéd elleni győzelemmel, 66 ponttal a második a rájátszásban, azaz bajnoki döntőt érő helyen áll. Ha a vasárnap este 19.30 kezdődő csatát megnyeri az angyalföldi alakulat, szinte biztos résztvevője a bajnoki döntőnek. Kásás Zoltán együttesének viszont mindenképp győznie kell, ha bajnoki döntős álmait életben akarja tartani. A küldetés nem lehetetlen, hiszen az alapszakaszban már sikerült a bravúr.

Megszületett Lehmann Zalán István

Április 30-án, szombaton reggel 10 órakor 4390 grammal megszületett Lehmann István és Lehmann-Dobó Andrea kisfia, Lehmann Zalán István. Az anyuka és a kisfiú is egészségesek, jól vannak, várhatóan kedden mehetnek haza a Gyerekklinikáról.
"Az elszántság nagyon nagy. Ha megnézzük a legutóbbi mérkőzéseinket, csak magunknak köszönhetjük, hogy három meccsből csak két pontot hoztunk - adott esetben mondjuk hét helyett. Egyszer ki kell, hogy jöjjön a lépés és remélem, hogy ez most lesz" - nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás a vlv.hu-nak. "Nem akarom, hogy nagyképűen hangozzon, amit mondok, de a Szeged már megérdemli a sikert, a döntőbe jutás pedig óriási siker lenne. Egy szezon végén vagyunk, kemény edzéseket már nem lehet tartani. Remélem, hogy a fejekben sikerült rendet tenni, illetve a csapatot fizikálisan annyira felpörgetni, amennyire egy ilyen rangadóhoz szükséges. Vasárnap este ez kiderül" - tette hozzá a Beton klasszisa. "Ez a meccs számunkra a döntőről szól. Az a tét, hogy ha nyerünk, már bent tudhatjuk magunkat és ha őszinte akarok lenni, azt mondom: ha nem tudunk nyerni a Szeged ellen, akkor nem is érdemeljük meg a döntőt. Valamennyi játékosunk minden porcikájával azért fog harcolni, hogy nyerjünk" - nyilatkozta a vasárnap esti rangadó kapcsán a Vasas hálóőre, Nagy Viktor. Akárhogyan is lesz, óriási csata várható a Komjádi-uszodában vasárnap este. Eredmény a rájátszás 4. fordulójából: Groupama HONVÉD - ZF-Eger 7-8

A férfi vízilabda OB I felsőházi rájátszásának (1-4. helyért) jelenlegi állása:

H.CsapatJGyDVLőtt g.KapottGólkül.Pont
1ZF-Eger43103024678
2TEVA-Vasas-UNIQA31202319466
3Szeged Beton30212327-463
4Groupama HONVÉD40132430-659

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.