Kultúra

Díjkiosztóval rajtolt el az Egyetemi Tavasz + FOTÓK

Díjkiosztóval rajtolt el az Egyetemi Tavasz + FOTÓK

2011. április 15., péntek
Díjkiosztóval rajtolt el az Egyetemi Tavasz + FOTÓK
2004 óta minden áprilisban megrendezi az SZTE Kulturális Iroda az Egyetemi Tavaszt, a Szegedi Tudományegyetem tavaszi rendezvénysorozatát. A mindenki számára nyitott rendezvénysorozaton kulturális és sportesemények, kari napok, ismeretterjesztő előadások és konferenciák várják az érdeklődőket. A rendezvénysorozat csütörtöki megnyitóján a korábbi hagyományoknak megfelelően a Kulturális Iroda pályázatainak díjkiosztójára is sor került. Fontos, hogy sok hallgatót megmozgat ez az esemény, és ezáltal azt is megmutathatjuk, hogy milyen tartalmas programokat tudunk biztosítani az egyetemistáknak a kreativitásuk kibontakoztatására - fogalmazott megnyitó szavaiban Szabó Gábor rektor. Hozzátette: hármas jubileummal köszönthetjük a tavaszt, hiszen az egyetem alapításának 430., szegedi működésének 90. és a méltán közismert Szegedi Egyetemi Énekkar alapításának 85. évfordulójára is emlékezünk programokkal. Ezután kiosztották a Kulturális Iroda alkotói pályázatának díjait. A nyertesek pénzjutalmat és rektori oklevelet kaptak.

Eredmények

Egyetemi FotópályázatEgyetemi élet kategória I. Nagy Zsombor (ÁJTK I. nemzetközi tanulmányok MA) II. Bozóky Felícia (ÁOK IV. általános orvos) III. Szeverényi Krisztina (BTK III. anglisztika) Épületfotó kategória I. Molnár Eszter (JGYPK I. képi ábrázolás) II. Soós Tibor (TTIK I. földrajz-tanár) III. Ledényi Nándor (BTK I. informatikus könyvtáros MA Jutalom: Oláh Tamás (TTIK I. földtudomány szak) A zsűri tagjai: Dobóczky Zsolt fotóművész, Révész Balázs igazgató (SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság), Nyéki Tamás kulturális koordinátor (SZTE Kulturális Iroda) Szerelmes Vers Versmondó Verseny I. Bárányos Edit (BTK II. szabad bölcsészet) II. Nagy Róbert (BTK magyar-színháztörténet) III. Czékus Andrea (BTK III. esztétika) Jutalom: Erlauer Balázs (BTK I. vizuális kultúratudomány MA) A zsűri tagjai: Danís Lídia színművész (Szegedi Nemzeti Színház), Borovics Tamás színművész (Szegedi Nemzeti Színház), Marton Árpád újságíró, főiskolai oktató (JGYPK Felnőttképzési Intézet), Tajti Gabriella irodavezető (SZTE Kulturális Iroda) Elmélkedő Blog Pályázat I. Sánta András (BTK III. anglisztika) II. Nyári Imre (JGYPK I. sajtótechnikus) III. Bártfai Csaba (BTK II. magyar – finnugor) A zsűri tagjai: Orcsik Roland egyetemi tanársegéd, szerkesztő, kritikus (SZTE BTK Szláv Intézet), Egyed Erika kulturális szervező (SZTE Kulturális Iroda) Egyetemi Szlogenpályázat I. Csengeri Róbert (GTK I. kereskedelem és marketing) II. Kiss Tímea (BTK III. kommunikáció és médiatudomány) III. Lukács Angéla (ZMK III. magánének) A zsűri tagjai: Braxmair Zsófia kabinetvezető (SZTE Rektori Hivatal), Révész Balázs igazgató (SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatóság), Tajti Gabriella irodavezető (SZTE Kulturális Iroda) Köszöntő Vers Pályázat I. Garaczi Zoltán (BTK III. történelem - I. magyar) A zsűri tagjai: Orcsik Roland egyetemi tanársegéd, szerkesztő, kritikus (SZTE BTK Szláv Intézet), Egyed Erika kulturális szervező (SZTE Kulturális Iroda)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.