Közélet

Szociális és foglalkoztatási kérdések a közmeghallgatáson

Szociális és foglalkoztatási kérdések a közmeghallgatáson

2011. március 3., csütörtök
Szociális és foglalkoztatási kérdések a közmeghallgatáson

Megválasztása óta első alkalommal tartott közmeghallgatással egybekötött kihelyezett testületi ülést a Szegedi Cigány Kisebbségi Önkormányzat az Ifjúsági Házban. A jelenlévők az elnöki beszámolót követően főként a közfoglalkoztatás szabályairól és a szociális törvény változásairól érdeklődtek a meghívott szakemberektől.

A mintegy harminc fős hallgatóság előtt az önkormányzat vezetője,

Nagy Mihály

számolt be az októberi választás óta végzett munkájukról és ismertette idei terveiket, programnaptárjukat. Az elnök eredményeik közül kiemelte, hogy aláírták az együttműködési megállapodást

Botka László

polgármesterrel és elfogadták a kisebbségi önkormányzat 2011-es költségvetését. A fórumra meghívott előadók saját szakterületük romákat is érintő kérdéseiről beszéltek a jelenlévőknek. A szegedi Munkaügyi Központ vezetője,

Borbélyné Nagy Mária

a közfoglalkoztatási szabályokat ismertette, míg

Balla Erzsébet

, a Szegedi Szociális Iroda osztályvezetője a szociális törvény várható változásairól tartott tájékoztatót. A közmeghallgatás résztvevői is leginkább a szociális változások iránt érdeklődtek. Kérdésként került elő, hogy mi lesz azokkal, akik nem kapnak bérpótló támogatást, illetve ők milyen juttatásokban részesülnek, ha eddig nem volt munkahelyük. A közfoglalkoztatással kapcsolatban pedig az merült fel, hogy vajon fogják-e foglalkoztatni azokat, akik ezután nem részesülnek bérpótló támogatásokban.

Kulturális felzárkózás

A Szegedi Cigány Kisebbségi Önkormányzat jelenlegi tagjai úgy gondolják, idáig sikerült megfelelniük azoknak az elvárásoknak, amiért ősszel megválasztották őket. A városban élő romáktól hozzájuk érkezett visszajelzések pozitívak, az elnök véleménye szerint megbízik bennük a helyi cigányság. „Sajnos, a különböző jogszabályi változások miatt – melyek nehéz helyzetbe hozzák ezt az etnikumot is – még inkább szükségük lesz a segítségünkre, támogatásunkra. Minden egyes hozzánk forduló romának próbálunk segíteni, a kisebbségi közösséget megillető jogosultságok érvényesítésében, érdekképviseletben, érdekvédelemben, vagy éppen az esélyegyenlőséget elősegítő döntések kezdeményezésével a helyi önkormányzat felé” - fogalmazott Nagy Mihály. A testület vezetője azt is elmondta, Szegeden minél hamarabb szeretnének elindítani egy kulturális és közösségi programot az itt élő romák számára. Folyamatban van egy színjátszó csoport létrehozása is

Rácz László

alelnök vezetésével. Terveik között szerepel egy autentikus zenész csoport életre hívása is, de Nagy Mihály reményei szerint el tudnak indítani olyan klubszerű találkozókat is, melyek gyerekeknek, nőknek és férfiaknak szóló témákkal, elfoglaltságokkal szólítják meg a cigányság tagjait és segítik a kulturális felzárkózásukat. Ehhez kapcsolódóan a kisebbségi önkormányzat legközelebbi programja a március 8-án 18 órakor a kiskundorozsmai művelődési házban lesz, ahol a nőnap alkalmából műsoros esttel, virággal köszöntik a hölgyeket.

Várt és megígért támogatások

A Cigány Kisebbségi Önkormányzat részéről felvették a kapcsolatot az önkormányzati irodák vezetőivel, több alapítvánnyal és egyesülettel is a jövőbeni együttműködés és terveik támogatása érdekében.

A korábbi cikkünkben már részletezett elképzelések

finanszírozása kapcsán Nagy Mihály számít a városi önkormányzat segítségére is, közös pályázatokban való részvétellel vagy az esetleg szükséges önrész biztosításával. Az elnök hálásan említette, hogy a közmeghallgatás megrendezéséhez nagy segítséget kaptak az Esélyek Háza vezetőjétől,

Sisákné Krizsán Valentinától

. Amikor pedig a résztvevők közül néhányan felvetették a Cserepes sori ingatlanok problémáit – ezek kapcsán szóba került a hóeséstől életveszélyessé vált házak helyzete és a lakók által jogtalannak ítélt IKV-számlázások ügye is – az ülésen jelen lévő

Nógrádi Zoltán

, a városrész országgyűlési képviselője is segítségét és közbenjárását ajánlotta fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.