Politikusok, tanárok és újságírók az szt-tisztek listáján


Egykori és jelenlegi nagykövetek, más külügyminisztériumi alkalmazottak, tanárok, kutatók, mérnökök és újságírók is szerepelnek abban az összeállításban, amelyet a Heti Válasz csütörtökön jelentetett meg az egykori szigorúan titkos (szt) állományú tisztek nevét tartalmazó lista alapján. A Külügyminisztériumban múlt péntek óta vizsgálatot folytatnak arról, hogy a szigoruantitkos.hu honlapon közölt lista külügyminisztériumi vonatkozásai megfelelnek-e a valóságnak - tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t.
A cikkben az olvasható, hogy közismert személyiségek mellett a listán olyan egykori szt-tisztek szerepelnek, mint
Lovró Csaba
jelenlegi ciprusi nagykövet (a Gyurcsány-időszakban a Külügyminisztérium személyzeti főnöke),
Berecz Marianne
, az állami tulajdonú Mehib Zrt. nemrég leköszönt felügyelőbizottsági tagja (az egykori befolyásos MSZMP-politikus,
Berecz János
lánya),
Dömény János
, aki
Gyurcsány Ferenc
kormányzása idején a külügy "minősített iratokat felülvizsgáló" bizottságának volt tagja, és
Fekszi Márta
, a Gyurcsány-időszak külügyi államtitkára; a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásával kapcsolatos büntetőeljárás egyik gyanúsítottja. A negyvenfős listán megtalálható továbbá
John Ede
, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetőjeként megismert
John Emese
apja,
Szegedi Károly
, aki több cikluson keresztül a szolnoki MSZP egyik legmeghatározóbb politikusa volt, és
Tamássy István
, aki bal- és jobboldalra sorolt nagyvállalkozók üzleti partnereként "egyaránt megtalálja számításait". A lap összeállítása tartalmazza még többek között
Abella Miklós
(AB-102, főhadnagy) nevét, aki a Republic zenekar menedzsere. A listán szerepel
Kispál Antal
(AG-21, százados), a Szegedi Hírlapkiadó Vállalat volt igazgatója, a Magyar Lapkiadók Egyesületének 1994 utáni társelnöke, valamint
Békés Sándor
(AC-25, őrnagy), az MTV pécsi stúdiójának vezetője, aki jelenleg a kaposvári egyetem médiatudományi tanszékének vezetője, 2008-ban Aranytoll elismerést kapott, s 2004-ig tagja volt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnökségének - írja a lap. Mint olvasható, szt-tiszt volt
Zeley László
(E-13, D-55, őrnagy), aki újságíróként dolgozott. Ő a Népszabadságban megjelent,
Teller Edének
tulajdonított 2003-as állevél társszerzője. Miután a hazai jobboldalt bíráló irományról nem sikerült bebizonyítani, hogy azt az időközben elhunyt atomfizikus írta, a napilap bocsánatkérésre kényszerült. A lap cikkében olvasható még
Töttös Gábor
(AT-45, hadnagy) neve, aki 1984-től volt MSZMP-tag; ő a Dátum Rt. lapkiadó főszerkesztő-helyettese, a rendszerváltás után Babits Mihály-szakértőként ismert, a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszékének docense. A tanárok és kutatók nevei között szerepel még
Varga Dezső
(AK-40, százados), az MTA Atomkutató Intézetének egykori tudományos igazgatóhelyettese; ő 1963-tól párttag, egy ideig munkahelye pártvezetőségének tagja volt, 1981 és 1985 között a magyar-szovjet kutatási kapcsolatok irányítója, jelenleg az MTA Atommagkutató Intézetének munkatársa. Ugyanitt áll
Varjas Péter
(AV-46, százados), a Pápai Textiles Művelődési Ház volt igazgatójának neve. Ő jelenleg a pápai református kollégium gimnáziuma fiúinternátusának nevelőtanára, a pápai református egyházközség pótpresbitere.
Hábermann Gusztáv
(E-20), művészneve
Algol László
, 1979 és 1988 között jelentéseket írt
Galántai György
képzőművész köréről; ma
Gustav M. Habermann
néven az új-zélandi Massey Egyetem pszichológiatanára. A tanárok között olvasható
Polgár Tibor
(D-58, őrnagy) neve, akinek a fedőmunkahelye az MTA Filozófiai Intézete volt. 2003-ban
Pozsgay Imrével
közösen jelentette meg könyvét A rendszerváltás (k)ára címmel, később a Kodolányi János Főiskola tanáraként dolgozott. Mások mellett kiemelték a 668 nevet tartalmazó listából
Horváth Dénes Ivánt
(AS-28, főhadnagy), aki 1967-től dolgozott a szolnoki kőolajkutatónál mint fúrómérnök, üzemvezető, osztályvezető, a rendszerváltás után pedig az MB Kőolajkutató Zrt. volt igazgatósági tagja, s a közelmúltig Szolnok városfejlesztő cégének igazgatósági tagja volt. Hasonlóan mérnökként dolgozott
Lázár József György
(AO-24, hadnagy), akinek a fedőmunkahelye az Észak-dunántúli Közmű- és Magasépítő Vállalat volt. Ő 1985-ig egy algériai beruházáson főmérnök, majd 1987-től az Obiver beruházásán a bős-nagymarosi vízi erőmű kirendeltségvezetője volt. A Strabag Építő Zrt., illetve a Strabag MML Kft. volt cégvezetője, ma a Metrum Mérnök Kft. tulajdonosa.
Szegedi Károly
(AS-9, hadnagy) a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat jogásza volt. A rendszerváltás után ügyvédként dolgozott és több cikluson át az MSZP önkormányzati képviselőjeként tevékenykedett Szolnokon. A listán ott van
Wiktora Antal
(AU-30, főhadnagy) neve is, aki az MSZP szombathelyi szervezetének egykori elnökségi tagja; ő a TIT vasi vezetője és a szombathelyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság tisztségviselője volt. A korábbi szt-tisztekről több internetes portálon a múlt héten megjelent hírekkel kapcsolatos vizsgálat még nem zárult le, ezért "minden további lépést a Külügyminisztérium jelenlegi vezetése a vizsgálat eredményének függvényében tesz meg" - olvasható a tárca sajtó főosztályának vezetője,
Pataki Eszter
által jegyzett közleményben. A szigoruantitkos.hu internetes portált a múlt héten indították el, az oldalon a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központ vezetésével készült kutatás alapján átfogó tanulmányt közöltek a Kádár-rendszer belügyminisztériumának szigorúan titkos állományú tisztjeiről és azok tevékenységéről. E tisztek hivatásos szolgálati jogviszony alapján, de fedőmunkahelyükön keresztül szolgálták az állampárt érdekeit, és hajtották végre az állambiztonság által számukra meghatározott feladatokat.