Közélet

Korszerűsödik a 47-es főút

Korszerűsödik a 47-es főút

2011. március 8., kedd
Korszerűsödik a 47-es főút

Továbbra is a tervek szerint haladnak a 47-es főút korszerűsítésének előkészítései munkálatai. Az előkészítés alatt álló beruházásokkal a Békéscsaba és Szeged közötti szakaszon megerősítik a burkolatot. Az előkészítés finanszírozásában főként uniós forrásokat vesznek igénybe – tájékoztatott közleményében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

A jelenleg előkészítés alatt álló munkálatok a 47. számú főút összesen mintegy 62 kilométeres szakaszának burkolatmegerősítését jelentik. Céljuk a teherbírás növelése, a vízelvezetési gondok megszüntetése, a töltéskorona és a burkolat szélességének előírások szerinti kiépítése, szükség esetén ívkorrekciók, továbbá két új körforgalmú csomópont kialakítása. A beruházásnál a kerékpárosokra is gondoltak, 53 kilométeren párhuzamos bicikliutat is kiépítenek a tervek szerint. A Békéscsaba–Orosháza, az Orosháza–Hódmezővásárhely és az Algyő–Szeged közötti útszakasz burkolatának 11,5 tonna tengelyterhelésre való megerősítésével teljessé válhat a főút Szeged és Békéscsaba közötti szakaszának felújítása, hiszen a Hódmezővásárhely és Algyő közötti szakasz négy sávra történő bővítése már tavaly befejeződött. A fejlesztés része továbbá az orosházi vasút feletti híd általános felújítása, a kakasszéki főcsatorna feletti közúti kishíd felújítása és kerékpáros-kishíd építése, valamint forgalomcsillapító szigetek létesítése Székkutas határában. A tervezett beruházás tartalmazza az Algyő és az M43 autópálya közötti szakaszon a jelenleg is négysávos, de osztatlan pályás, csak dupla záróvonallal elválasztott útpálya fizikai elkülönítését is. „A 47-es út felújításával gyorsabbá, biztonságosabbá válhat a közlekedés Békéscsaba és Szeged között. Az Alföld egyik legfontosabb útvonalának korszerűsítése kedvezően hathat a térség gazdaságára, s ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottságra” – mondta

Loppert Dániel

, a beruházó NIF Zrt. kommunikációs vezetője. A beruházások előkészítése továbbra is a tervek szerint folyik. A jogerős építési engedélyeket már beszerezték, rendelkezésre állnak az engedélyezési tervdokumentációk, elkészítették az örökségvédelmi hatásvizsgálatokat. Folyamatban van a kiviteli tervek elkészítése; a tervezést az UTIBER Közúti Beruházó Kft., a FŐMTERV–Roden Konzorcium, valamint a Via-Futura Kft. végzi. Már zajlik, és várhatóan ebben az évben be is fejeződik a szükséges területek megszerzése, megkezdődnek az előzetes régészeti feltárások, továbbá elkészül a megvalósíthatósági tanulmány és a nagyprojekt pályázati dokumentáció. A beruházás előkészítésére a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretén belül bruttó csaknem 2 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) fedezi. Ha minden terv szerint alakul, és az előkészítést követően a kivitelezés is rendben megindulhat, a közlekedők 2013 végén vehetik birtokba az európai színvonalon korszerűsített szakaszokat a 47. számú úton Békéscsaba és Szeged között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.