Közélet

Ezrek búcsúztatták Arnóth Sándort

Ezrek búcsúztatták Arnóth Sándort

2011. március 28., hétfő
Ezrek búcsúztatták Arnóth Sándort

Gyászolók tízezres tömege vett végső búcsút vasárnap, az autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselőtől, püspökladányi polgármestertől a városi köztemetőben.

Az emlékezők reggel óta folyamatosan érkeztek a temetőbe, a tömeg a városhatártól kezdve rendőrök és polgárőrök irányítása mellett juthatott el a politikus ravatalához. A búcsúzók ezrei között lerótta kegyeletét

Orbán Viktor

kormányfő,

Kövér László

házelnök,

Navracsics Tibor

közigazgatási és igazságügyi miniszter,

Fazekas Sándor

vidékfejlesztési miniszter,

Lázár János

Fidesz-frakcióvezető, Kósa Lajos debreceni polgármester és

Bölcskei Gusztáv

, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke. Már a belvárosban is feketébe öltözött, virággal, koszorúval sétáló emberek csoportjai között haladtak az autósok, a temető közelébe érve pedig már egybefüggő, hömpölygő tömeg tartott a sírkert irányába. A gyászolók közt fiatalok és idősek egyaránt voltak, ahogy a polgárőrség, a tűzoltóság és a rendőrség tagjai is türelmesen araszoltak a kilométeres sorban - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója órákkal a szertartás megkezdése előtt. Búcsút vett a parlament számos kormánypárti és ellenzéki képviselője, Püspökladány testvérvárosainak küldöttei, a város és a megye több intézményének vezetői, továbbá a rendvédelmi szervek képviselői is. "Felfoghatatlan, hogy ez a nagydarab sárréti ember (...) többet nem jön oda hozzánk a folyosón" - mondta meghatottan, könnyeivel küszködve

Kósa Lajos

, aki

Arnóth Sándorról

, mint nyitott, kedves, vendégszerető emberről és "csupa szív barátról" beszélt. Debrecen polgármestere közös emlékeik kapcsán kiemelte, hogy a képviselő "soha nem nézte ki kéri, segíteni próbált mindenkinek." Mint mondta, konokul és célratörően szolgálta szülőföldje, a Sárrét és Püspökladány városának fejlődését. "Neki nem számított sem miniszterelnök, sem MÁV-vezérigazgató, senki, amikor arról volt szó, hogy az InterCitynek meg kell állnia Püspökladányban. Mint oly' sok mást, ezt is elérte konokságával" - hangoztatta. A baleset, amelyben március 16-án az 51 éves Arnóth Sándor és gépkocsivezetője,

Zagyva István

életét vesztette, az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt: egy gépkocsi a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, ahol frontálisan ütközött a képviselőt szállító, szabályosan közlekedő autóval.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.