Közélet

A délvidéki magyarság nemzeti méltóságának védelmében

A délvidéki magyarság nemzeti méltóságának védelmében

2011. március 25., péntek
A délvidéki magyarság nemzeti méltóságának védelmében

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és a párt vezetősége pénteken Lomnici Zoltánnal és Szunai Miklóssal, a magyarországi Emberi Méltóság Tanácsának alapítóival folytatott tárgyalásokat. Az említett nemzetközi civil szervezet célja az emberi jogok és az emberi méltóság védelme – tudósít az eseményről a Vajdaság Ma hírportál.

A szervezet egy évvel ezelőtt alakult meg, tiszteletbeli elnöke

Oláh György

Nobel-díjas kémikus, alelnökei pedig

Kányádi Sándor

költő és

Erdélyi Géza

, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspöke, de az egyesület tagjai, a többi között

Tőkés László

politikus,

Schweitzer József

nyugalmazott országos főrabbi,

Tempfli József

nyugalmazott nagyváradi püspök, és más jeles személyek. A tárgyalásokat követő közös sajtótájékoztatón

Pásztor István

elmondta: egy olyan kezdeményezéssel volt alkalmunk megismerkedni, amely kezdeményezés ambíciói messze túlmutatnak közösségünk képzelt határain.

Lomnici Zoltán

, a szervezet elnöke, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke rámutatott: látogatásuk célja, hogy azokkal az eszközökkel, amelyek egy nemzetközi civil szervezet lehetőségeiből adódnak valami módon segítsék a délvidéken élő magyarság, szerbség, horvátság békés együttélését, Szerbia uniós törekvéseit. ,,Számunkra rendkívül fontos az, hogy az itt élő magyarságnak a nemzeti méltósága, az emberi jogai maradéktalanul érvényesüljön, és ebben a tekintetben segítséget ajánlottuk fel Pásztor elnök úrnak’’ — fogalmazott Lomnici, majd elmondta, hogy a VMSZ-szel folytatott tárgyalásokon az adai Damjanich-emlékmű körüli problémák is felmerültek. ,,Ezek a konfliktusok kifelé azt mutatják, hogy olyan alapvető és a régmúltat érintő kérdésekben alakulnak ki időről időre viták, amelyeket az Európai Unió nem néz jó szemmel. Azt a jogát az itt élő magyarságnak, hogy neves történelmi személyiségeknek szobrot állítson, nem vonhatja kétségbe senki’’ — emelte ki Lomnici, majd hozzátette: az 1942 és az 1944-45-ös eseményeknek a történelmi szemléletű és a megbékélés jegyeit magán viselő földolgozása is fontos lehet a jövő szempontjából. Az elnök szerint a magyar társadalom szembe tudott nézni az 1942-es eseményekkel, a szerb közösségtől is ugyanezt várják el. Mindenkinek, így a magyaroknak is joguk van a végtisztességet megadni halottaiknak, azoknak az ártatlan embereknek, akik áldozatául estek a különböző népirtásoknak.

Szunai Miklós

, a Széchenyi Tudományos Társaság ügyvezetője hozzátette: az Emberi Méltóság Tanácsának nagyon sok programja van, de ezek közül kiemelkedik a magyar nemzettudat védelme, majd bejelentette, hogy az ősz folyamán, Dunaszerdahelyen egy koncertet rendeznek az emberi méltóságért, ahová mindenkit szeretettel várnak. Végezetül Pásztor István, a VMSZ elnöke a sajtó jelenlétében a belépési nyilatkozat aláírásával maga is tagja lett az Emberi Méltóság Tanácsának. A VMSZ elnöke az adai a Damjanich-emlékművel kapcsolatban elmondta: a honvéd vezérőrnagy történelmünk megélésének az az alakja, aki mélyen beitta magát a nemzettudatba és arról, hogy vajon jár-e neki köztéri szobor vagy sem, beszélgetni lehet, de tárgyalni nem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.