Sport

Vízilabda: Baksa kivédte a kanadaiak szemét is

Vízilabda: Baksa kivédte a kanadaiak szemét is

2011. február 22., kedd
Vízilabda: Baksa kivédte a kanadaiak szemét is

A február 23-án, szerdán Miskolcon kezdődő Volvo-kupa három napos vízilabdatorna előzményeként a Kemény Dénes szövetségi kapitány vezényelte magyar férfi vízilabda-válogatott Debrecenben vívott felkészülési mérkőzést kedden Kanada ellen.

A szerdán kezdődő miskolci Volvo-kupa előtt az olimpiai bajnok magyar válogatott Debrecenben játszott felkészülés mérkőzést a kanadai válogatott ellen, mely a múlt hét folyamán a Szeged Betonnal edzett közösen, készülve a tornára. A vendégek így ismerősként köszönthették a Beton hálóőrét,

Baksa Lászlót

, akiben ezúttal sem kellett csalódniuk, továbbra is remekül véd, a kapusstatisztika szerint tizenkét kapuba tartó lövésből nyolcat hárított. Kollégájának,

Robin Randallnak

már korántsem ment ilyen jól, hiszen összesen tizenötször kellett a hálóból kiszednie a labdát, s ebből négyszer

Varga Dániel

megmozdulását követően, aki így a csapat legjobbja volt. A két válogatott ismét összecsap pénteken, akkor már a Volvo-kupa versenykiírásának keretein belül. Az immáron ötödször megrendezésre kerülő Volvo-kupának ezúttal a válogatottat három olimpián is győzelemre vezető jelenlegi szövetségi kapitányáról elnevezett miskolci Kemény Dénes Uszoda ad otthont.

A Volvo-kupa felkészülési vízilabdatorna programja:

Február 23., szerda:

17.00: Kanada – Németország 19.00: Magyarország – Ausztrália

Február 24., csütörtök:

17.00: Ausztrália – Kanada 19.00: Magyarország – Németország

Február 25., péntek:

17.00: Németország – Ausztrália 19.00: Magyarország – Kanada

Felkészülési férfi vízilabda mérkőzés:

Magyarország - Kanada 15-4 (5-2, 2-1, 1-0, 7-1)

Debrecen, városi sportuszoda.

Magyarország:

BAKSA - Madaras 2, Varga Dénes 2, Kásás T. 1, Kiss G. 2, Hárai 2, Gór Nagy.

Csere:

Vörös, VARGA DÁNIEL 4, Bátori 1, Bundschuh, Hosnyánszky 1, Vámos, Marnitz.

Szövetségi kapitány:

Kemény Dénes.

Kanada:

Randall - Kudaba 1, Constantin-Bicari 1, Boyd 1, Conway, Graham, Diggle.

Csere:

Touni, Robinson, Gross 1, Vicalo, McElroy.

Szövetségi kapitány:

Dragan Jovanovics.

Gól - emberelőnyből:

5/4, ill. 5/-.

Ötméteresből:

1/-, ill. -/-.

Kipontozódott:

Vörös (30').

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.