Bulvár

Erdésztanulók a Füvészkertben + FOTÓK

Erdésztanulók a Füvészkertben + FOTÓK

2011. február 17., csütörtök
Erdésztanulók a Füvészkertben + FOTÓK
A Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kiss Ferenc Erdészeti Tagintézménye már régóta eredményes kapcsolatot tart fenn az SZTE Füvészkertjével. A diákok korábban csak fajtaismereti órákat tartottak itt, de a botanikus kert és az iskola vezetése úgy látta, hogy ezt remekül ki tudják egészíteni olyan munkák elvégzésével, ahol tanulók megismerhetik az erdészeti alapmunkákat és a kert részére is értékes feladatokat tudnak elvégezni. A korábbi években az erdészeti szakiskolát alkalomszerűen kereste meg a Füvészkert azzal, hogy egyes feladatokhoz, takarításokhoz kérjék a segítségüket, amit mindig szívesen vállaltak, hiszen egyrészt a tanulók más alkalmakkor ingyen látogathatták az intézményt, másrészt pedig nagy segítséget nyújtottak a kert rendbetételéhez. Ezt a kapcsolatot szélesítették ki most azzal, hogy rendszeres időközönként – a gyakorlati oktatás keretében, a növényismereti gyakorlati órák keretében – saját eszközeikkel, előre megbeszélt aljnövényzet-irtást, favágást, és egyéb növény-karbantartási munkákat végeznek el. A Füvészkert telepített fatársulásainak ápolása sok erőt és szaktudást igényel, melyet az intézmény és az iskola munkatársai közösen eredményesebben tudnak végrehajtani. „Általában alkalmanként egy-egy osztállyal jövünk ki, ez húsz-huszonöt főt jelent” – mondta el portálunknak Sisák Zoltán, az iskola gyakorlati oktatója. „Két csoportra szoktuk osztani őket, amíg az egyik a faismereti gyakorlaton vesz részt, addig a másik társasággal a megbeszélt munkákat tudjuk elvégezni. Harmadévben a tantervbe bekerül a növényismeret, amit itt remekül tudunk oktatni, így nemcsak a tanteremben, hanem a valóságban is meg tudjuk ismertetni velük a fafajtákat. Ráadásul sok egzotikus növénnyel csak itt tudnak találkozni. Ennek a megismerésnek az egyik fontos sarokköve, hogy minél többször lássák, fogják az adott növényt, annál jobban rögzül bennük a biztos tudás.” Ezen a napon a veszélyes, elszáradt fákat vágták ki, gallyaztak, a nyaras fatársulásnál az aljnövényzetet takarították ki, az égeresnél pedig a felnőtt bodzától szabadították meg a fákat. „Természetesen ez nagyon nagy segítség a Füvészkertnek” – vette át a szót Németh Anikó, a botanikus kert igazgatóhelyettese. „Nekik ez remek alkalom akár az elméleti, akár a gyakorlati tudásuk elmélyítésére, nekünk pedig csak két erdészünk van, és így a tanulókkal kiegészülve nagyobb munkákat is el tudunk végezni. Az iskola szakmai vezetésével közösen megbeszéljük a feladatokat, és így gyorsabban, akár jelentősebb területeket is meg tudunk újítani.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.