Egyetem

Két nappal korábban kelt fel a nap Grönlandon

Két nappal korábban kelt fel a nap Grönlandon

2011. január 13., csütörtök
Két nappal korábban kelt fel a nap Grönlandon

A sarkkörökön túl, ahol a nappal és az éjszaka akár fél évig is eltarthat, egészen átértelmeződik a napfelkelte fogalma: a grönlandi rádió (KNR) szerint a nyugat-grönlandi Ilulissatban már kedden (1.11) 12:56-kor felkelt a nap, pedig alapesetben először január 13-án kellett volna előbukkannia a sarki éjt követően.

Grönland harmadik legnagyobb, 4500 lelket számláló városának lakói aggódnak a nap korai feltűnése miatt. "Ide mindig csak január 13-án érkezik meg a nap. Valami nincs rendjén..." - idézte a KNR

Holger Sivertsen

74 éves lakost. A kutatók kizárják, hogy a jelenségnek geofizikai vagy csillagászati okai volnának. "A csillagzat állásán biztosan nem változott semmi" - nyilatkozta

Wolfgang Lenhardt

, az osztrák Központi Meteorológiai és Geodinamikai Intézet (ZAMG) geofizikai részlegének vezetője. A föld tengelyének és forgásának adatait ugyanis folyamatosan ellenőrzik.

Thomas Posch

, a Bécsi Egyetem asztronómusa szintén kizárta, hogy a sarki éjszaka korai végének csillagászati oka volna. Azt gyanítja, hogy a megfigyelés a horizont helyi változására vezethető vissza. A grönlandi jégtakaró felgyorsult olvadása révén alacsonyabban helyezkedhet el a horizont, és az eddigieknél korábban láttatja meg a napot - ez tűnik szerinte a legkézenfekvőbb magyarázatnak. Lenhardt úgy véli, hogy ezen kívül még egy légköri jelenség is szóba jöhet, nevezetesen jégkristályok által kiváltott tükröződés a levegőben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.