Kultúra

Csáth-rajzok a Páciensek könyvéből + FOTÓK

Csáth-rajzok a Páciensek könyvéből + FOTÓK

2011. január 3., hétfő
Csáth-rajzok a Páciensek könyvéből + FOTÓK
Igazi csemegét kínál a Csáth-kutatóknak és -kedvelőknek egy a Szabadkai Városi Könyvtár által készített kötet, melyben az író Páciensek könyve címet viselő naplójának, valamint rajzfüzetének rajzait gyűjtötték egybe. A könyvet január 13-án mutatják be a Somogyi-könyvtárban, ahol ehhez kapcsolódóan kiállítás is nyílik a Csáth-rajzokból, illetve a szegedi bibliotékában fellelhető dokumentumokból. "Csak nézni kell ezeket a rajzokat." Csáth Géza földesi naplórajzainak és rajzfüzetének atlasza - ezt a címet viseli a kötet, mely segítségével Csáth Géza, azaz Brenner József kisebb-nagyobb képzőművészeti alkotásaiba kaphatunk bepillantást. Az író 1915 októberétől 1917 februárjáig a Püspökladány melletti Földesen végezte orvosi hivatását, a Páciensek könyvét pedig 1916. február 1-jétől július 8-ig vezette. 1989-ben egy idős hölgy kínálta fel ezt a naplót a szabadkai könyvtárnak, ahol Slavko Matković helyismereti könyvtáros azonnal felfedezte a dokumentum különleges voltát, így a ritka könyvek közé került. Ez ugyanis Csáth Géza negyedik naplókötete, mely a legtöbb rajzot tartalmazza. Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész is kézbe vette a naplót, és javasolta a nyilvánossággal való megismertetését - magyarázta portálunknak Ágoston Pribilla Valéria, a Szabadkai Városi Könyvtár igazgatóhelyettese, a kötet egyik szerkesztője, aki annak előszavát is jegyzi. Csáth Géza Földesen belgyógyászként, az ideg- és kedélybetegségek, valamint a tüdőbajok szakorvosaként nap mint nap találkozott a betegségekkel, de nem csak orvostörténeti, hanem művészettörténeti szempontból is érdekes naplója. Brenner sokoldalú művész volt, írt, zenélt, zenekritikákat írt, és festett, tízéves korától fontos helyet töltött be az életében a rajzolás. A naplóbeli alkotásokon jól érzékelhetők az író akkori körülményei: az első világháború idejében vagyunk, és a mintegy 5300 lelket számláló Földes nem volt teljesen megfelelő közeg a koncertekhez, színházhoz, társasághoz szokott Csáthnak.

A fejléc és a fejléc alatt

A Páciensek könyvébe rajzolt alkotásai többnyire rajzos fejlécek, melyeknek szerves része a dátum. Az alkotások sokszor olvasmány- vagy színházélmények képes megfogalmazásai, a háború kísértése, a táj és az ember, a lélek viszonya, a befelé néző író világa köszön vissza bennük - jellemezte a rajzokat Ágoston Pribilla Valéria. A rajzok alatt a kiadott kötetben is gyakran látszanak az első rubrikák, melyekben példás rendben Csáth a beteg számát, nevét, a diagnózist és a "megfizettetést" jegyezte fel. Érdekesség, hogy több apró jelzés is fellelhető a sorok között, melyek értelmezése olykor vitatott a Csáth-kutatók körében is. Így például nem egészen tisztázott, hogy néhány hölgypáciens esetében mit jelenthet a fizettség összegéhez rajzolt szívecske. A kutatók úgy vélik, valószínűleg ezektől a betegektől nem fogadott el honoráriumot a doktor. A napló közel 140 rajzából 115-öt közöl a kötet. Ezek mellett a szabadkai városi múzeumban őrzött rajzfüzet néhány, 1900-as évekbeli alkotása is helyet kapott az atlaszban.

Szabadka még mindig szereti szülöttét

Csáth naplója valóban érdekes orvostörténeti szempontból is. Kiderül például, hogy a jelzett rövid időszakban mintegy negyvenen haltak meg Csáth páciensei közül, valamint a leggyakoribb betegségek - tbc, malária stb. - is kirajzolódnak a naplóból. A Somogyi-könyvtárbeli könyvbemutatóhoz január 13-án kiállítás is kapcsolódik majd. 12 panón jelennek meg a kötetben található rajzok, valamint portrék Csáthról és családjáról és a korabeli Szabadkáról. A szegedi bibliotéka ezek mellé hozzáteszi saját Csáth-anyagát is, amelyből néhány éve külön kiállítást is rendeztek. Hála a helyi és magyarországi íróknak - Tolnai Ottónak, Lovas Ildikónak, Szathmári Istvánnak, vagy akár Eszterházy Péternek - akik továbbgondolják Csáth életművét, Szabadkán mindmáig él Csáth kultusza, aki egyébként a szintén nagyon tisztelt Kosztolányi Dezső unokatestvére volt - mondta az igazgatóhelyettes. A szabadkai Kosztolányi- és a Népszínház műsorán is jelen van mindkét szerző, valamint Csáth Géza Művészetbaráti Kör működik a városban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.