Sport

NB I-es sztárok a Borsodi Teremlabdarúgó-bajnokságon Szegeden

NB I-es sztárok a Borsodi Teremlabdarúgó-bajnokságon Szegeden

2011. január 3., hétfő
NB I-es sztárok a Borsodi Teremlabdarúgó-bajnokságon Szegeden

Ötmillió forintot kap a győztes a január közepén sorra kerülő Borsodi Teremlabdarúgó-bajnokságon, amelyen 19 csapat küzd meg a fődíjért. Szeged január 15-én látja vendégül többek között a Vasast, a Kecskemétet és a Fradit.

A három helyszínen hat-hat csapat játszik majd a továbbjutásért. A finálét január 30-án a Főnix Csarnokban bonyolítják le. A Debrecen a döntő házigazdájaként kiemelt. A záró tornára a selejtezőkből a három győztes és a két legjobb második helyezett jut be. A bajnokságra NB I-es és NB II-es csapatok mellett az NB III Alföld csoportjában szereplő KITE-Szeged – mint a szegedi selejtező házigazdája – kapott meghívást. Minden helyszínen külön, erre a célra építenek műfüves pályát, melynek mérete nagyobb, mint a hagyományos kispályáé. A játéktér 30x45 méteres, a kapuk pedig 5x2 méteresek lesznek, a csapatok öt mezőnyjátékossal és egy kapussal állnak fel, s összecsapásonként 2x12 percet játszanak. Elkészült a három selejtező torna programja is, amelyet mindhárom napon színvonalas betétprogramok színesítenek majd, igazi show-jelleget kölcsönözve az eseményeknek, és minőségi szórakozást biztosítva a kilátogató családok minden tagjának. A Magyar Televízió 2-es csatornája minden selejtezőről 90 percet közvetít majd, de a helyszíni program körülbelül ötórás lesz. A belépőkhöz 1500 forintos egységáron lehet hozzájutni a városi sportcsarnokokban, a futballcsapatoknál, valamint a Concert és Média jegyirodáiban.

A bajnoksággal, a szegedi selejtezővel és a KITE-Szeged tavaszi terveivel kapcsolatban kedden olvashatnak interjút a SZEGEDma.hu-n Bakai Csaba ügyvezetővel, a CSLSZ elnökével.

A selejtezők programja:

Január 9., Nyíregyháza

14.30 – B csoport bemutatása (Diósgyőri VTK, Enternet-FC Tatabánya, Dunakanyar-Vác) 14.40 – DVTK - FC Tatabánya 15.10 – A csoport bemutatása (Nyíregyháza Spartacus, MTK Budapest, Gyirmót FC) 15.18 – Nyíregyháza Spartacus FC - MTK Budapest 15.50 – DVTK - Dunakanyar-Vác 16.45 – MTK Budapest - Gyirmót FC 17.20 – FC Tatabánya - Dunakanyar-Vác 17.55 – Nyíregyháza Spartacus FC - Gyirmót FC 18.30 – DÖNTŐ (A csoport I. helyezettje - B csoport I. helyezettje) 19.28 – Eredményhirdetés

Január 15., Szeged

14.30 – A csoport bemutatása (KITE-Szeged, Vasas, Lombard Pápa Termál FC) 14.40 – KITE-Szeged - Vasas 15.10 – B csoport bemutatása (Kecskeméti TE-ERECO, Szolnoki MÁV, Ferencváros) 15.18 – Kecskeméti TE-Ereco - Szolnoki MÁV 15.50 – Vasas - Lombard Pápa Termál FC 16.45 – Ferencvárosi TC - Szolnoki MÁV 17.20 – KITE-Szeged - Lombard Pápa Termál FC 17.55 – Ferencvárosi TC - Kecskeméti TE-Ereco 18.30 – DÖNTŐ (A csoport I. helyezettje - B csoport I. helyezettje) 19.28 – Eredményhirdetés

Január 23., Szombathely

14.30 – A csoport bemutatása (Szombathelyi Haladás, Újpest FC, Pécsi MFC) 14.40 – Győri ETO FC - BFC Siófok 15.10 – B csoport bemutatása (Győri ETO FC, Rákospalotai EAC, BFC Siófok) 15.18 – Szombathelyi Haladás - Pécsi MFC 15.50 – REAC - BFC Siófok 16.45 – Újpest FC - Pécsi MFC 17.20 – Győri ETO FC - REAC 17.55 – Szombathelyi Haladás - Újpest FC 18.30 – DÖNTŐ (A csoport I. helyezettje - B csoport I. helyezettje) 19.28 – Eredményhirdetés

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.