Írjon nekünk

Gazdaság

2011 az építkezések éve Szegeden + TÉRKÉP, FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

A Közéleti Kávéház keretében január 20-án Botka László (MSZP) Szeged polgármestere a város terveiről, céljairól beszélt és külön kitért a várható beruházásokra. Portálunk összegyűjtötte és egy térképen is megjelölte az idei évben várható építkezések helyszíneit.

A polgármester „még nagyobb türelmet” kért a lakosságtól, amire minden bizonnyal szükség is lesz, hiszen a város számtalan pontján, több esetben a nagyforgalmú Belvárosban kezdődnek meg idén az építkezések. A térképre nézve teljes nyugalommal kitehető a várost jelző táblák alá: „Vigyázat! Építési terület!” A korábbi évek építkezései alapján joggal merül fel a városlakókban a határidők folyamatos csúszása, a körbetartozások, a mérhetetlen zaj emlékképe.

Villamosfelújítások

Elindul az „Elektromos tömegközlekedési nagyprojekt” folytatásaként az 1-es villamosvonal Belvárosi szakaszának felújítása, mely a Hősök Kapuja – Aradi vértanúk tere – Zrínyi utca – Kelemen utca – Széchenyi tér – Anna kút útvonalon okoz majd kellemetlenségeket.
Ugyanezen projekt keretében elkezdődik a Nagyállomás előtti tér teljes rekonstrukciója, beleértve a villamosvonal felújítását is, a Bem utca – Gőz utca – Indóház tér – Galamb utca szakaszokon. A tervek szerint a villamosvágány hátrébb kerül és új peron is épül. Az autóbuszok megállói az állomással szemközti oldalon lesznek, külön kiépített le-, illetve felszálló hellyel. A 20 férőhelyes taxiállomás a tér belépő oldalára kerül. A téren a 32 bicikli elhelyezését biztosító tárolók készülnek, a parkolók számát is megemelik, így a vasútállomás környékén 100 kocsi várakozhat majd. A Nagyállomás épületéhez és színvilágához kapcsolódó díszburkolatos gyalogosfelület készül, új padokat és kandelábereket helyeznek el, illetve egy szökőkutat is megépítenek.

Tovább folytatódik a villamos projekt

A projekt következő szakaszában 2011-ben felújítják a 4-es villamosvonalat az Anna-kúttól Tarjánig. A munkák által legkritikusabbnak ítélhető az Anna kút – Tisza Lajos körút – Novotel szálló szakasz, mivel itt a vágányok cseréjén kívül a közművek felülvizsgálata is szükséges. Ez a rész egyben a tömegközlekedési eszközök által is a leginkább használt útvonal. Továbbmenve, a József Attila sugárút teljes hosszában már a forgalom nagyobb zavarása nélkül végezhető a munka.
Várhatóan márciustól folytatódik a 2-es villamos építése a Csongrádi sugárút – Rókusi körút – Kossuth Lajos sugárúti csomópont között. A vágányok lefektetését követően azonban az új vonal melletti területek rendbetétele még láthatóan hosszabb időt vesz igénybe. A szerződés értelmében már december 15-én villamosnak kellett volna végigmennie az új pályán. A brnói OHL ZS. a.s. cég vezette konzorcium a vágányépítést az időjárás függvényében folytathatja, a befejezés végső időpontját még a Szeged Pólus Kft. projektigazgatója, Csanádi Zoltán sem tudta megbecsülni, és a projekt weboldalán, Az “Új pályán” nevet viselő weboldalon sem található még erre utaló újabb adat, viszont a teljes projektnek 2012 végig be kell fejeződnie.
A 3-as villamos ugyan ismét jár, azonban a járulékos munkák, az útszakasz javítása még várat magára. Az SZ3 Konzorcium ígérete szerint ezzel január végére elkészülnek, de a jelenlegi állapotokat látva még jó néhány hétig „élvezhetjük” az építkezéssel járó kellemetlenségeket. A vonal felújítása azonban a Vadaspark megállóhelytől a Fonógyári út végéig tovább folytatódik, de itt a gépjárműforgalmat már csak csekély mértékben akadályozzák.

Útépítések, szélesítések, javítások

A Nagykörúton a Bertalan hídtól a Kálvária sugárútig egy középső tömegközlekedési sávot alakítanak ki, ahol az autóbuszok, trolibuszok haladhatnak a körút forgalmától nem zavartatva. A Vásárhelyi Pál utcát négysávosítják, mintegy előkészülve a Mars téri autóbusz-pályaudvar költözése utáni forgalomnövekedésre. A Belvárosi híd újszegedi hídfőjében a tömegközlekedést előnyben részesítő jelzőlámpa rendszer kiépítése kezdődik meg.
Várhatóan április-májusra az M43-as autópályát is átadják, így tavasztól már a kamion- és az átmenő személygépkocsi-forgalom nem érinti a város területét. A nemzetközi kamionforgalmat – az előzetes tervek és ígéretek szerint – ettől az időponttól nem is engedik majd be Szegedre.
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. korábbi tájékoztatása és a szerződésmódosítás szerint 2011. augusztus végi időpontot jelöltek meg a Szőregi Hősök terén, nettó 59,5 millió forintból épülő körforgalom befejezésére. A szerződést tavaly megkötötték, és a munkaterületet már májusban átadták a kivitelező DÉLÚT Kft.-nek, de a kezdéssel minden bizonnyal megvárják az új M43-as autópálya-szakasz átadását. A költségeken 70-30%-os arányban osztozik a NIF Zrt. és Szeged.
A jó idő beálltával elkezdik javítani a Gutenberg utca nyomvályús szakaszait, így szinte teljes hosszúságban lezárásra lehet számítani. A munka időtartamáról egyelőre semmiféle információt nem kaptunk. A csak gyalogosok által használt Kölcsey utcában is hozzákezdenek a sérült burkolókövek pótlásához, azonban ez a munka eltörpül a közeli Zrínyi utcai villamos-felújításhoz képest.

SBO Klinikabővítés és Agóra, „a csodák palotája”

A Szegedi Tudományegyetem a 2010 áprilisában bejelentett Klinikabővítés keretében mintegy 700 millió forintból korszerű, Sürgősségi Betegellátó Osztályt (SBO) alakít ki az Új klinikai tömbjének földszintjén. A 19 ágyas sürgősségi osztályra 2011 őszétől szállítják majd a mentők a környék betegeit. Az épület tetejére helikopter-leszálló épül, a felépített torony alatt fogadják majd a mentőautókat. Az új klinikai tömbben működő traumatológiai, idegsebészeti, neurológiai és pszichiátriai ambulancia tereit részben átépítik, korszerűsítik.
A Kálvária sugárút – Jósika utca – Londoni körút – Gogol utca által határolt területen – melyen jelenleg az IKV Zrt. telephelye is áll – elkezdik az AGÓRA, a „szegedi csodák palotája” építését. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől elnyert 84%-os támogatási arányú, 1,562 milliárd forintból, közel négyezer négyzetméteren folyó építkezés után 2012 februárjára készül el egy kulturális centrum. A létrehozandó intézményben interaktív kiállítótér (Informatórium), kreatív foglalkoztató terek, látványlaborok, valamint közösségi terek kerülnek kifejlesztésre, valamint helyet kap az Informatikatörténeti Gyűjtemény is, amelyekhez informális képzési és egyéb kulturális szolgáltatások kapcsolódnak. A fejlesztés eredményeképpen létrejön egy 800 főt befogadó multifunkcionális épület. Ide költözik majd az Anna-kúti Kakasos templom szomszédságában lévő Százszorszép Gyermekház is.

Magánberuházások, egyetemi építkezések

Tovább folytatódik az Árkád Üzletközpont építése. A generálkivitelező Market Zrt. az emeleti vasbeton födémlemezt készíti, így minden munkafázist a szerződés szerinti ütemtervnek megfelelően végez, a munkálatokkal a hidegben sem álltak le. A közel 100 ezer négyzetméteres telken készülő megaberuházás keretében 2011 őszére elkészülő 3 szintes üzletközpontban közel 41 ezer négyzetméteren, 130 üzlet, több kávézó, étterem nyílik meg. Információink szerint az áruházhoz tartozó mélygarázsban és a tetőn 1350 autó parkolhat ingyen. A munkálatok intenzitását látva és ismerve a magánberuházások szigorú ütemezését az előre ígért időpontban, idén ősszel már megnyitja kapuit az Árkád.
Befejezéshez igen közeli állapotban van a Honvéd téri parkolóház, ahol a beruházó elmondása szerint március elején már 120 fizetőparkoló vehető használatba. A Moszkvai körúton átadás előtt áll az Egyetem új épülete így itt is megszűnik majd az építési forgalom. A Dugonics téren szinte kész az SZTE központi épülete, a környékbeli utcák, és a parkolóhelyek ismét szabadok lesznek. A Dóm téren a Fizika tanszék és a hozzá kapcsolódó elektromos betáphálózat felújítása folyik, a gyalogos és autós forgalom kismértékű zavarásával.
A Szabadtéri Játékok közeledtével május végén elkezdődik a színpad és a nézőtér építése, ezért augusztus végéig lezárják majd a Dóm tér déli részét.

Útjavítások

A város közútjainak jelentős része a korábbi építkezések, a hatalmas kamionforgalom, a különböző projektek miatt nagymértékben károsodott. Mivel ezek az utak állami kezelésben is vannak, így felújításuk mindenképpen központi feladat. A munkák legkorábbi kezdésére alkalmas április-május hónap, hiszen az M43-as átadása is erre az időpontra tehető, azonban sem pontos helyről, sem ütemtervről információ nem érhető el.
Az „Elektromos Tömegközlekedési Nagyprojekt” munkálatai során is megrongálódott a város számtalan útja, azonban ezek javítása már nem része a projektnek, de a hibás, nyomvályús, széttúrt fő- és mellékutak helyreállítására mindenképpen szükség van.


2011 – Szegedi építkezések nagyobb térképen való megjelenítése

Hirdetés

Kommentek

Gazdaság

Nem bír magával a magyar GDP

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

3,6-3,8 százalékot ugrott fölfelé – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tovább olvasom

Gazdaság

Ilyen lesz Csongrád megye jövője

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egészen 2030-ig ad majd kapaszkodókat a Csongrád Megye Gazdasági Jövőképe Program, amely a lehetséges kitörési pontokat vizsgálja.

Tovább olvasom

Gazdaság

Megvan, mikor kapják meg a plusz pénzt a nyugdíjasok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Pénteken Novák Katalin lerántja a leplet a novemberi nyugdíjkifizetésekről – írja a portfolio.hu.

Tovább olvasom

Aktuál