Gazdaság

Egységes szervezetben az adó- és a vámhatóság

Egységes szervezetben az adó- és a vámhatóság

2010. december 29., szerda
Egységes szervezetben az adó- és a vámhatóság

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal valamint a Vám- és Pénzügyőrség a január 1-től létrejövő egységes szervezetben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) is hasonló hierarchiában működik majd, mint ma, így lesznek központi, középfokú és alsó fokú szervek - ismertették a két hatóság szóvivői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A vámhatóság az elmúlt időszakban több száz millió és milliárdos nagyságrendű adócsalást derített fel; az, hogy egy szervezetben működnek majd, felgyorsíthatja a nyomozást, és a kármegtérülés is nagyobb lehet - közölte

Sipos Jenő

, a VPOP szóvivője. Az APEH már október 1. óta háromszintes rendszerben működik; a vámigazgatásban januártól jelentősen változnak a hatáskörök és illetékességek.

Burillák Attila

, az APEH szóvivője elmondta: az új szervezet költségvetése 3,5 milliárd forinttal haladja meg az elődszervezetek idei együttes büdzséjét, de ez a hatékonyság emelkedésében megtérül majd. Az integráció a végrehajtás terén a legelőrehaladottabb; az adó- és vámos ügyfélszolgálatok két-három éven belül válnak teljesen integrálttá - ismertette

Varga Árpád

, az APEH elnökhelyettese.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.