Közélet

Az államfő aláírta a médiatörvényt

Az államfő aláírta a médiatörvényt

2010. december 31., péntek
Az államfő aláírta a médiatörvényt

Aláírta a köztársasági elnök a médiatörvényt, amelyet a Magyar Közlöny pénteki számában tettek közzé. A jogszabály legtöbb pontja január elsején lép hatályba. Az Országgyűlés múlt hétfőről keddre virradóra a kormánypárti képviselők szavazataival fogadta el a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatot.

A Ház a médiatörvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől. Ez azt jelenti, hogy miután megkapta,

Schmitt Pálnak

öt napja volt a jogszabály aláírására, illetve arra, hogy megfontolásra visszaküldje a parlamentnek, vagy előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól. Ez utóbbi két lehetőséggel augusztusi beiktatása óta a köztársasági elnök egyszer sem élt. Az origo.hu hírportál csütörtök délután úgy értesült: Schmitt Pál már aláírta a jogszabályt, de az várhatóan csak a hatályba lépése előtti napon, december 31-én jelenik meg a Magyar Közlönyben. Ezt megerősítve a hivatalos lap szerkesztősége azt közölte a hírportállal, hogy folyamatban van a szöveg korrektúrázása, ezzel várhatóan csak péntekre végeznek. Előzőleg az MSZP és az LMP arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt, a szocialista párt és a Jobbik pedig már azt is közölte: az Alkotmánybírósághoz fordul normakontrollért. A médiatörvény szabályozza a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogköreit, meghatározza a médiapiaci szereplők jogait és kötelességeit, valamint rendelkezik a rájuk kiróható szankciókról is. Hatálya minden médiumra, azaz a televíziók és a rádiók mellett a lapokra, a hírportálokra és internetes újságokra is kiterjed. Így az Országos Rádió és Televízió Testület jogutódjaként működő médiatanács jogsértés esetén bármely médiumot bírsággal sújthat, ha az megszegi a médiatörvényt, vagy a november elején elfogadott médiaalkotmány rendelkezéseit. A jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiumok esetében a bírság összege 200 millió forintig, más médiaszolgáltatóknál 50 millió forintig terjedhet. Az országos napilapokra és internetes sajtótermékekre legfeljebb 25 millió, a hetilapokra és folyóiratokra 10 millió forint bírságot róhat ki a médiahatóság, a médiumok vezetőire pedig maximum 2 millió forintot. A médiatörvény számos egyéb rendelkezése mellett jelentős befolyásoló erővel rendelkezőnek minősíti a legalább 15 százalékos éves átlagos közönségaránnyal rendelkező televíziókat, rádiókat, és a műsorkvótákkal kapcsolatban több előírást fogalmaz meg. Így kimondja, hogy az RTL Klub és a TV2 reggeli és esti, valamint a Neo FM és a Class FM reggeli hírműsoraiban a "demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló" bűnügyi híranyag éves átlagban nem lehet hosszabb terjedelmű a műsor időtartamának húsz százalékánál. A műsorkvótákkal összefüggő rendelkezés az is, hogy a rádióknak legalább 35 százalékban magyar zenét kell játszaniuk, és a felvételek negyedének 5 évnél újabbnak kell lennie. A gyermekek és a kiskorúak védelme érdekében a televízióknak és a rádióknak műsoraik többségét kategorizálniuk kell. A törvény - a korhatárra tekintet nélkül megtekinthetőktől az egyáltalán nem közölhető műsorszámokig - hat kategóriát állapít meg, rögzítve, hogy az egyes kategóriákba tartozó műsorok mely idősávban sugározhatók. A szabályozás alapján a televíziókban és a rádiókban a reklámok óránkénti időtartama egyetlen egész órától egész óráig tartó időszakban sem haladhatja meg a 12 percet. A közszolgálati médiumokban óránként az eddiginél kettővel több, 8 perc reklám engedélyezett. A médiatörvény kimondja, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap forrásaiból támogatja a közmédiumok feladatainak ellátását, támogatja és elvégzi műsorszámaik előállítását, megrendelését, megvásárlását, tájékoztatási és egyéb tevékenységüket. Az alap gyakorolja a közszolgálati médiavagyon tulajdonosi jogait is. Költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, kezelője a médiatanács, vezérigazgatóját a médiatanács elnöke nevezi ki. A közmédia finanszírozására szolgáló összeg elosztásáról a - közmédiumok vezérigazgatóiból, az alap vezérigazgatójából és az Állami Számvevőszék elnöke által delegált két tagból álló - Közszolgálati Költségvetési Tanács dönt minden év szeptember végéig. A jogszabály értelmében a közszolgálati rádiós és televíziós hírműsorok gyártása és a közszolgálati médiumok hírportáljának működtetése a jövőben az MTI feladata lesz. A médiatörvény értelmében a közszolgálati médiaszolgáltatók tulajdonosa a Közszolgálati Közalapítvány. Kezelő szerve, a kuratórium hat tagját az Országgyűlés választja, az elnököt és további egy tagot a médiatanács delegál, mindegyikük mandátuma kilenc évre szól. A kuratórium választja meg a közmédiumok vezérigazgatóit. A közmédiumok ügyvezetését a közös felügyelőbizottság ellenőrzi; elnökét és három tagját a kuratórium választja, egyet a munkavállalók. A törvény alapján az NMHH autonóm államigazgatási szerv, költségvetéséről az Országgyűlés dönt, elnökét - aki egyben a médiatanács elnökjelöltje - a miniszterelnök kilenc évre nevezi ki. A médiatanács elnökét és négy tagját a parlament egyidejű listás szavazással, kétharmados többséggel választja. A médiatanács ellátja az állami tulajdonban lévő frekvenciákat használó médiaszolgáltatási jogosultságok pályáztatásának feladatait, műsorfigyelő szolgálatot működtet, ellenőrzi a hatósági szerződések megtartását, kezdeményezi a fogyasztóvédelemmel és a tisztességtelen piaci magatartás tilalmával kapcsolatos eljárásokat, médiapiaci ágazati vizsgálatot folytat le. A médiahatóság elnöke rendeletet adhat ki. A médiatörvény elfogadásával a Ház arról is döntött, hogy a digitális átállásnak a jövő év vége helyett 2012. december 31-ig kell megvalósulnia. Ha az ehhez szükséges feltételek nem biztosíthatók, a digitális átállásnak legkésőbb 2014 végéig kell megtörténnie.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.