Sport

Kosárlabda: szerdán Szolnokon a Szedeák

Kosárlabda: szerdán Szolnokon a Szedeák

2010. november 2., kedd
Kosárlabda: szerdán Szolnokon a Szedeák
Nincs idő nyalogatni a sebeket a Kecskemét elleni vereséget követően, ismét kőkemény csata vár a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák kosarasaira. Az újonc szerdán 19 órakor az egyik bajnokesélyes, a Szolnoki Olaj KK otthonában lép pályára. A mérkőzést a 13. fordulóból, december 22-éről hozták előre.

Online

A SZEGEDma.hu-n élőben, folyamatosan frissülő szöveges közvetítésben kísérhetik figyelemmel a Szolnoki Olaj KK – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák meccs alakulását szerdán 19 órától.
A Szolnok kérésére rendezik a találkozót korábban, mint a 13. forduló többi összecsapását. Az NB I/A-ban tavaly negyedikként végző gárda az EuroChallenge sorozatban szerepel, s nemzetközi kötelezettségei miatt kérte a módosítást, amit a Szeged azonnal elfogadott. Aligha kell hosszasan ecsetelni, a szerdai derbi nagy favoritjai a hazaiak. Komoly céljaikról Báder Márton csapatkapitány még októberben, a pontvadászat nyitánya előtt így fogalmazott: „A bajnokságban nagy terveink vannak, de erősek lesznek a vetélytársaink is. Gondolok itt elsősorban a címvédő ZTE, az Albacomp, a Körmend, a Falco és az Atomerőmű SE csapatára, melyeknek hasonlóak a céljaik. Egy biztos: minden meccset nagyon komolyan kell vennünk, egy percig sem lazíthatunk, hiszen szponzoraink és szurkolóink egyaránt elvárják tőlünk a jó eredményeket. Kellő önbizalommal és hozzáállással szép évadot zárhatunk.” Ennek megfelelően remekül is rajtolt a Szolnok, hiszen a Pécs (92-77) elleni hazai sikert követően a Kaposvár (58-73) otthonában is győzni tudtak, aztán kínos vereséget szenvedtek el odahaza a Kecskemét elleni presztízscsatában (74-77). Ám ezt követően ismét lendületbe jöttek Pór Péter tanítványai, hiszen az Albacompot 74-64-re verték a tiszaligeti sportcsarnokban, majd pedig Körmenden arattak bravúros sikert (70-80) tizenegy pontos hátrányból fordítva (s ezzel a vasiak veretlenségét is elvéve). Az újonc Szedeák eddigi mérlege éppen ellentétes, hiszen négy vereség mellett egy diadal került a zsákba. Jelentősen átalakult, s eddig úgy tűnik, megerősödött a nyáron a kétszeres magyar bajnok (1991, 2007) és magyarkupa-győztes (2002, 2007) Szolnoki Olaj, hiszen magyar válogatott klasszisok, Horváth Ákos és Trepák Zoltán mellett három kitűnő külföldit is igazoltak a horvát bedobó Veljko Budimir, illetve az amerikai erőcsatár Ivory Clark és honfitársa, az irányító Obadiah Trotter személyében. Együtt maradt a mag, Báder Márton, Fodor Márton (a szegedi vezetőedző fia), Grebenár Péter, s érdemes megemlíteni a tehetséges fiatal Szabó Pétert is, aki a Szolnoki Főiskola színeiben tavaly decemberben 44 pontot szórt a Szedeáknak az NB I/B-ben. Eddigi mérkőzéseik tapasztalatai azt mutatják, rendkívül erős és egységes az Olaj, melynek kezdőötöse különösen félelmetes. A legjobb pontátlaggal az eddigiekben Trotter (17.5) büszkélkedhet, őt Clark (17.3), a triplakirály Horváth (16.8) és Báder (15.0) követi. A Szedeákban egyébként a két amerikai, McKenzie (16.0) és Rubin (15.0) a legponterősebb, Tanács (13.6) és a szerb Dukics (10.6) sem teljesít rosszul ezt a statisztikát nézve. Ha azonban eltekintünk a „csalóka” számoktól, meg kell jegyeznünk, ahhoz, hogy igazán versenyképes legyen a Tisza-parti együttes, valamennyi idegenlégióstól még több kell. A Szedeákra a héten még egy kemény csata vár – szombaton az Albacomphoz utaznak –, ám sajnos nincs könnyű helyzetben Fodor Péter vezetőedző. Az U20-as válogatott Hájer Ádám térdsérülés miatt dőlt ki, a csapatkapitány Nyilas István derékbántalmai miatt csak egy-két percet játszott szombaton a Kecskemét ellen, míg Tanács Attila betegeskedik. Ő feltehetőleg azért bevethető lesz szerdán. „Azt kell mondjam, Szolnokon nyerni bármely együttestől extra teljesítmény. A célunk, hogy magunkhoz képest játsszunk jól, hogy megfeleljünk a saját elvárásainknak. Tudni kell, hogy az Olaj erőssége a kiváló védekezés, így most tényleg rá leszünk kényszerítve, hogy türelmesen támadjunk, sokáig és pontosan járassuk a labdát. A későbbieket tekintve biztosan jól jön majd, hogy egy ilyen remek ellenféllel szemben csiszolhatjuk támadójátékunkat. Valószínű, hogy ezúttal több lehetőséget kapnak majd azok, akik eddig kevesebbet játszottak. Egyrészt a héten két kemény meccsen kell elosztanunk a játékperceket, másrészt a kényszer is szülte ezt a helyzetet, hiszen a sérülések és betegségek nagyon megtizedelik a keretünket. Sűrű a program, mindenkit ki kell próbálni, meg kell mérni” – mondta a szakember.

Így alakult a nyáron a Szolnok kerete:

Érkezett: Gaál Róbert (Salgótarján), Horváth Ákos (Atomerőmű), Trepák Zoltán (Zalaegerszeg), Veljko Budimir (horvát – Zabok, horvát), Ivory Clark (amerikai – Atomerőmű), Obadiah Trotter (amerikai – Torpan Pojat, finn). Távozott: Cseh György (Kecskemét), Harazin Tamás (Falco), Mondzinger Márk (Nyíregyháza), Sonyák Béla (Körmend), Váradi Kornél (Falco), Ousmane Barro (szenegáli – ?), Thomas Kelley (amerikai – Sopron), Kammron Taylor (amerikai – ?), Darius Rice (amerikai – Al Nanh Sarjah, Egyesült Arab Emírségbeli). Maradt: Báder Márton, Fodor Márton, Grebenár Péter, Szabó Péter, Vesztergom Zsolt, Dragan Alekszics (szerb), Pór Péter – edző.

Így játszott a Szolnok a hétvégén:

A férfi kosárlabda NB I/A 5. fordulójában: MJUS-Fortress Körmend – Szolnoki Olaj KK 70-80 (20-14, 20-23, 9-21, 21-22).Szolnok: Trotter 19/3, Horváth Á. 20/12, Budimir 9, Clark 6, Báder 11. Csere: Trepák 8/3, Fodor M. 7/3. Vezetőedző: Pór Péter.

Az 5. forduló eredményei:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – T.O.M Controll-Kecskeméti KSE 84-94 Factum Sport Debrecen – Falco-Szova KC Szombathely 81-90 MJUS-Fortress Körmend – Szolnoki Olaj KK 70-80 Pécsi VSK-Pannonpower – Kaposvári KK 82-76 Salgótarjáni KSE – Takarék Soproni KC 86-105 Atomerőmű SE – Albacomp 64-67 Zalakerámia ZTE KK – Marso-Vagép Nyíregyháza KK 90-75 A férfi kosárlabda NB I/A állása 5 forduló után: 1. Zalakerámia ZTE KK 5 5 – 486–374 1.000 2. MJUS-Fortress Körmend 5 4 1 440–386 0.900 3. Szolnoki Olaj KK 5 4 1 393–346 0.900 4. Kecskeméti KSE 5 4 1 397–377 0.900 5. Takarék Soproni KC 5 3 2 437–378 0.800 6. Atomerőmű SE 5 3 2 405–368 0.800 7. Albacomp 5 3 2 360–349 0.800 8. Marso-Vagép Nyíregyháza KK 5 2 3 462–430 0.700 9. Falco-Szova KC Szombathely 5 2 3 401–384 0.700 10. Pécsi VSK-Pannonpower 5 2 3 395–429 0.700 11. Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 5 1 4 390–416 0.600 12. Kaposvári KK 5 1 4 339–412 0.600 13. Factum Sport Debrecen 5 1 4 363–484 0.600 14. Salgótarjáni KSE 5 – 5 391–526 0.500

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.