Vélemény

Vélemény: A Fidesz nyert, Botka maradt - 2.

Vélemény: A Fidesz nyert, Botka maradt - 2.

2010. október 4., hétfő
Vélemény: A Fidesz nyert, Botka maradt - 2.

Az újonnan felálló, Botka Lászlóval együtt 29 mandátummal rendelkező szegedi közgyűlésben a többség „előállításához” a 14 fideszes képviselő szavazata mellett szükség lészen még egy igenlő voksra. A mérleg nyelvét értelemszerűen vagy az LMP-s Szentistványi István vagy a jobbikos Keresztúri Farkas Csaba öltögetheti majd (ránk?). Ha óhajtja.

A győzelem kicsiny, ám megbecsülendő: vasárnap éjféli tudásunk szerint az új, 28 fős szegedi közgyűlésben 14 Fidesz-KDNP-s és 12 MSZP-s képviselő foglalhat majd helyet, míg a mérleg nyelvét egy Jobbikos és egy LMP-s képviselő alkotja. A Fidesz tehát Szegeden is nyert, hiszen több képviselőt küldhet Tornya alá, mint korábbi, nyolc évre betonhű ellenfele; a polgármester-választást azonban a kormánypárt csúful elveszítette – B. Nagy László több mint négyezer szavazattal maradt alul a regnáló MSZP-s polgármesterrel szemben. „Átmenetileg posztján maradt a polgármester, pedig kétszer is veszített, a parlamenti választás első és második fordulójában egyaránt. Végleges távozásához egy harmadik vereség, megveretés lesz szükséges” – céloztam e hasábokon ugyanezen címmel május másodikán arra, hogy Botka Lászlónak, sokak által kívánt távozásához a 2010 őszi önkormányzati választáson egy újabb vereségre is szüksége lesz, a Bohács Zsolttal szemben „mérsékelten” elszenvedettek mellé; ám akkor álmomban sem sejtettem, hogy az az „átmeneti idő” akár egy újabb négyéves ciklust is jelenthet. Olybá tűnik, Lúdas Matyi tegnap este elfelejtette, mi dolga volna Szegeden, vagy csak egyszerűen, szokása szerént álruhában járt erre, tán nem is volt ideje és érkezése a való világ köntösébe bébújni, egy harmadik elnáspángolás erejéig abba beöltözni. Szögezzük le azért a tisztánlátás végett: az újonnan felálló, Botkával együtt 29 mandátummal rendelkező szegedi közgyűlésben a többség „előállításához” a 14 fideszes képviselő szavazata mellett szükség lészen még egy igenlő voksra, s ezen egyszerű matematikai tényből az következik (potenciális MSZP-s árulókra itt a tizenkettekből nem gondolván), hogy a mérleg nyelvét értelemszerűen vagy az LMP-s Szentistványi István vagy a jobbikos Keresztúri Farkas Csaba öltögetheti majd (ránk?). Ha óhajtja. Őszintén remélem, hogy a mindenkori választások környéki örök narancsmezőkön csak hervatag termést betakarítani, s mindezért mindig csak másokat hibáztatni tudók a Fidesz szegedi szereplését nem bűnbakokra terelik majd; nem (rossz szokásukhoz híven) Bartha Lászlóra, aki 1998 és 2002 közötti polgármesterkedése alatt szerintük „rommá lőtte” az egész, Alfa Centauri-ig belátható univerzumot, benne leginkább is a szegedi Fideszt, s nem is a Jobbikos Keresztúri doktorra, aki nem átallott visszalépni B. Nagy László javára, ezzel megmételyezve a szegedi jobboldalt, sosem látott mértékben aktivizálva a szörnyű, balos „ellen” panelek mélyén szunnyadó híveit. Mindez ugyanis nem igaz. A tegnapi kudarcért felelők bizonnyal nem ők, hanem azok, akik a központi raktárból vételezett, ám félárbócon tartott vitorláinkat a méretes hátszél mellett is csupán remegő kézzel és fél szívvel tartották, ha tartották Ithaka reményt adó partjai felé. Mielőtt végképp elmerülnék a képes beszélyek fölöttébb vonzó delta sugarú köreiben, újfent emlékeztetek arra, hogy a szegedi közgyűlés 14-12-1-1-1 aránya komoly „kormányozhatósági” problémákat vet már fel annak megalakulása előtt is: a város „kormányozhatóságát” túlságosan sokáig dr. Keresztúri józan politikai belátására bízni – melyet ugyan visszalépésével bizony bizonyított -, vagy Szentistványi hasonló, ám csak vélelmezett tulajdonságaira számítani közép- és hosszú távon igencsak kockázatos, tudván persze azt is, hogy egy esetleges nagykoalíció még emez megoldásoknál is sokkalta kockázatosabb. Noha a Fidesz, akárhogy is nézzük, itt is nyert, és Botka, bárhogy is tekintjük, mégiscsak maradt. E patthelyzethez közeli talányt feloldani, akárhogy is nézzük, bizony majdnem államférfiúi, de minimum „városférfiúi”, nemes feladat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.