Kultúra

Tibet kincsei Szegeden + HANG, FOTÓK

Tibet kincsei Szegeden + HANG, FOTÓK

2010. október 16., szombat
Tibet kincsei Szegeden + HANG, FOTÓK
Kőrösi Csoma Sándor hazája eredetének titkát megtalálni vágyva indult el a nagyvilágba. Hosszú zarándokútján az őshaza nyomai ugyan homályba vesztek, azonban felfedezte Tibet kincsét, Buddha Himalája hegyfalai mögé rejtett szavait. A Tibet-Európa Alapítvány segítségével ezúttal a Móra Ferenc Múzeumban november 7-ig bárki betekintést nyerhet ebbe a csodavilágba.Körösi Csoma Sándor nemcsak szótárt készített, hanem részletesen kiírta egy tibeti kolostor könyvtárának 300 fadúc nyomatú könyvét, köztük a gyógyászatról és a kozmológiáról szólókat is. Sokáig várták földijei Csomát, és ha Ő maga nem is, de az általa feltárt kincsek hazaérkeztek. A buddhista tanítások ezer évvel ezelőtt érkeztek meg Indiából és honosodtak meg Tibetben. Az azóta eltelt időben a tibeti buddhizmus különböző hagyományaiban a buddhista gyakorlat gazdag formakincset hozott létre. Az összetett szimbólumrendszer és a szigorú szabályokat követő alkotások Buddha időtlen bölcsességét közvetítik felénk. A tibeti buddhizmus a 20. század második felében hiteles átadással rendelkező tanítók közvetítésével a nyugati kultúrába is megérkezett. A szakrális tárgyak, ahogy Tibetben, így itt Európában sem első sorban a múzeumok polcait gazdagítják, hanem a mindennapi élet használati tárgyaivá válnak. A kiállításon ennek az évszázadokon és kontinenseken átívelő tárgyi gazdagságnak lehetünk a tanúi. A bemutatott szobrok mindig a jelen pillanatban gyökerező lehetőségre mutatnak rá, amellyel mi is élhetünk. A tárlat arra tesz kísérletet, hogy segítsen felismerni Tibet kincseinek valódi jelentőségét, amely nem más, mint a saját tudatunk belső gazdagsága. A kiállítás igazi kuriózum, hiszen a tibeti buddhizmus olyan művészeti alkotásait mutatja be, amelyek a nagyközönség számára ritkán hozzáférhetők. A képek és szobrok a közvetlenül nehezen megragadhatóról beszélnek, magáról a tudatról, amely életünk minden eseményét tapasztalja, önmagát azonban ritkán. Buddha tanításai ezt a furcsa helyzetet oldják fel. Utat mutatnak a felszín zajos, kavargó formáitól a tökéletes lényegünk felé, amely határtalan, telve van örömmel és együttérzéssel. A tárlat kísérőrendezvényei mélyebb betekintést nyújtanak a buddhizmus európai szemmel nézve ismeretlen, rejtélyes világába. Előadások a Múzeum Díszteremében Október 22. péntek 18.00 – Buddhizmus a XXI. században Október 30. szombat 17.00 – Halál és újraszületés November 6. szombat 17.00 – Gyémánt Út Buddhizmus Buddhista filmestek (SZTEage, Kölcsey u. 4.) Október 20. szerda 18.00 – Buddhizmus a modern világban, dán dokumentumfilm Október 27. szerda 18.00 – Áttetsző láma, orosz dokumentumfilm November 3. szerda 18.00 – Jógik a mai Tibetben, német dokumentumfilm
Hallgassa meg Zombori Istvánnal, a Móra Ferenc Múzeum igazgatójával készített hanganyagunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.