Egészség

Közös kerékpározás a mellrák ellen Vásárhelyen

Közös kerékpározás a mellrák ellen Vásárhelyen

2010. október 12., kedd
Közös kerékpározás a mellrák ellen Vásárhelyen

43 százalékról 61 százalékra emelkedett az emlőszűrésen résztvevők aránya Hódmezővásárhelyen

A tavalyi évhez hasonlóan 2010. október 15-én közös kerékpározással hívják fel a figyelmet a mellrákellenes küzdelem fontosságára Hódmezővásárhelyen. Az előző évhez hasonlóan több száz résztvevőre számítanak a szervezők.

Az eseményhez kötődő sajtótájékoztatón ismertetik a Magyar Rákellenes Liga, a Kapcsolat Központ, valamint az Egészséges Vásárhely Program kétéves, Bristol-Myers Squibb Alapítvány támogatásával megvalósuló mellrákellenes programjának első éves eredményeit, valamint oklevéllel ismerik el a programban résztvevő szakemberek munkáját. A modellértékű emlőrák ellenes program hatására 43 százalékról 61 százalékra emelkedett az emlőszűrésen résztvevők aránya Hódmezővásárhelyen. A rendezvényen részt vesz

Vasváry Artúrné

, a Magyar Rákellenes Liga tiszteletbeli elnöke;

Lázárné Megyeri Zita

, a Nők az Egészséges Vásárhelyért Mozgalom fővédnöke;

Molnár Adrienn

, a Kapcsolat Központ képviselője;

Pácz Csaba

, a Bristol-Myers Squibb ügyvezető igazgatója;

Kallai Árpád

, az Erzsébet Kórház–Rendelőintézet főigazgatója; valamint

Csányi Péter

EVP–programigazgató.

Helyszín:

Hódmezővásárhely, Városháza (Kossuth tér 1.), Díszterem.

Időpont:

2010. október 15. (péntek), 11.00 óra. A kerékpáros mezőny déli 12.30 órától indul a Kossuth térről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.