Kultúra

Csongrád Megyei Levéltári Napok: "Hideg napok"

Csongrád Megyei Levéltári Napok: "Hideg napok"

2010. október 18., hétfő
Csongrád Megyei Levéltári Napok: "Hideg napok"
Október 18. és 20. között rendezik meg Szegeden, Makón és Balástyán a 33. Csongrád Megyei Levéltári Napokat. A konferenciára, melynek központi témája az újvidéki "hideg napok", a hazai szakemberek mellett a határon túli, zentai, nagybecskereki és szabadkai levéltárosokat is meghívták. Az egybegyűlteket Karol Biernacki, a megyei levéltár igazgatója köszöntötte, majd szólt az Impériumváltás a Vajdaságban (1944) című, tavaly Zentán megtartott konferenciáról, amelynek anyaga két hete könyv formájában is megjelent. E mai tanácskozás tulajdonképpen a tavalyi eszmecsere folytatása. Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke megnyitó beszédében kiemelte, komoly szakmai munka folyik a levéltárban, majd üdvözölte a határon túliak bekapcsolódását közös történelmünk eme érzékeny területének a felkutatásába. A történelmi események feltárása ne távolítson el bennünket egymástól, inkább még jobban kössön össze - hangsúlyozta az elnök asszony. Ezt követően Gilicze Jánosnak, a makói levéltár dolgozójának, a hagymaváros egykori alpolgármesterének, számos tanulmány és több könyv szerzőjének, valamint Fodor Istvánnak, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatójának szerteágazó munkásságuk elismeréseként átnyújtották az Oltvai Ferenc-díjat. A vajdasági levéltárosok nagyköveteként aposztrofált Fodor alaposan meglepődött, hiszen mint fogalmazott, teljesen váratlanul érte a kollégák kitüntetése. Karol Biernacki portálunknak elmondta, szerb szakembereket is meghívtak a konferenciára, mert kíváncsiak arra, ők hogyan látják az említett korszak eseményeit. A tavalyi zentai tanácskozás kétnyelvű (szerb és magyar) kötetéről szólva kiemelte, azt szeretné, ha a könyv minél több helyre eljutna a Vajdaságban, hogy iskolákban is olvassák tanárok és diákok egyaránt. Az igazgató elmondta, a tavalyi Tadic-Sólyom találkozó után a két köztársasági elnök megállapodott ugyan egy úgynevezett akadémiai vegyes bizottság felállításában, amely az 1944-45-ös délvidéki magyarok ellen elkövetett megtorlásokat vizsgálja majd, a bizottság azonban mind a mai napig nem kezdte meg munkáját. A mai konferenciát szervezve szerették volna meghívni és meghallgatni a bizottság tagjait is, de ekkor derült ki, tulajdonképpen egy év alatt semmilyen előrelépés nem történt az ügyben. A levéltárosok minden tőlük telhetőt megtesznek - még ha alacsonyabb szinten is - a téma minél alaposabb feldolgozása és megvitatása érdekében - fogalmazott az igazgató. Ha a bizottság majd megkezdi munkáját, talán hasznára lesz a tavalyi és az idei konferencia anyaga. A mai előadások címszavakban: Az újvidéki razzia a Vajdaság történetében (Slobodan Bjelica), Feltárt és feltáratlan források az 1942. évi dél-bácskai razziáról (Drago Njegovan), Az 1942-es razzia külpolitikai hatása, 1942-1947 (A. Sajti Enikő), Csendőrtisztek és a Honvéd Vezérkar főnöke a magyar és jugoszláv népbíróságok előtt (Szakály Sándor), Magyar sorsok az észak-bácskai településeken az 1941. évi impériumváltás után (Forró Lajos).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.