Sport

Tenisz: Hét aranyérem és felháborodás + FOTÓK

Tenisz: Hét aranyérem és felháborodás + FOTÓK

2010. augusztus 24., kedd
Tenisz: Hét aranyérem és felháborodás + FOTÓK
Hét aranyérmet nyertek az országos bajnokságon a Gellért Tenisziskola utánpótlás versenyzői. Ezzel a szegedi csapat lett a legeredményesebb. Az egyesület elnöke, Gellért Ákos nehezményezte, hogy a szövetség nem hajlandó korosztályos bajnokságot Szegedre hozni. Hiába szerepel minden évben kiválóan a szegedi Gellért Tenisziskola utánpótláscsapata az országos és a vidékbajnokságon, az egyesület még soha nem rendezhetett korosztályos bajnokságot. Gellért Ákos elnök az idei remek szereplés kapcsán tartott sajtótájékoztatón kikelt magából. „Kisstílű, pitiáner emberek ülnek a szövetségben, akik csak a fővárosi érdekeket képviselik” – fogalmazott felháborodva és igen keményen Gellért Ákos. Majd így folytatta: ”Az eredményeink önmagukért beszélnek: idén hét aranyéremmel a legeredményesebb utánpótlás egyesület lettünk. Azt hiszem, megérdemelnénk már, hogy megkapjuk a rendezést. A körülmények adottak, a rendezésre is meg lenne a pénz, bár az is igaz, hogy a város utánpótlásra fordított millióiból semmit nem kapunk. Pedig egy-egy gyerek ilyen szintű versenyeztetése a szülőknek milliókba kerül” – hangsúlyozta az elnök. A Gellért Tenisziskola 14-18 éves fiataljai az országos bajnokságon 2 egyéni, 3 páros és 2 csapat aranyérmet gyűjtöttek be. A legeredményesebb játékos a 14 éves Barzó Lilla volt, aki korosztályában, egyéniben és párosban is legjobbnak bizonyult, illetve a 16 évesek között szereplő bajnokcsapatnak is a tagja volt. „Nagyon sokat teniszeztem és gyakoroltam. Szeretem ezt a játékot, jól tudok koncentrálni, ami nagyon fontos a teniszben” – mondta a háromszoros bajnok. Az utánpótláscsapat többi tagja is remekül teljesített, a 14 éves Bíró André a 16 évesek között lett egyéni magyar bajnok és ő is tagja volt az aranyérmes együttesnek. André már a nemzetközi mezőnyben is jegyzett, a legutóbbi Európa-bajnokságon a harmadik helyen végzett. „Közvetlenül az Eb után csalódott voltam, mert kikaptam az elődöntőben, ahol nyerhettem volna, ha jobban figyelek. Most már nagyon örülök a bronzéremnek is. Az a célom, hogy profi teniszező legyek, ezért mindent megteszek. Mivel kettős állampolgár vagyok – szüleim vajdaságiak – szerepeltem a szerb bajnokságban is, ahol a Szabadkai Spartacussal szintén a legjobbak lettünk korosztályos csapatunkkal” – mesélte a fiatal tehetség. A 16 évesek között az ob-n szintén kiemelkedően szerepelt Ajkay Norbert és Pálinkás Eszter, ők párosban szereztek aranyérmet, egyéniben pedig bronzot. A 18 évesek között Fábián Luca egyéni és csapat, Deák Réka pedig csapat bronzéremmel büszkélkedhet. „Ezek az eredmények nem tekinthetők véletlennek. A gyerekek nagyon sokat és odaadóan dolgoztak. Szisztematikusan felépített program szerint tréningeznek, aminek évről-évre megvan az eredménye. A szülők rengeteget áldoznak a gyerekekre, ez másként ebben a sportágban nem is mehet. Aki fejlődni szeretne, annak bizony egy idő után nemzetközi tornákon kell rész venni” – hangsúlyozta Hajnal István, a Gellért Tenisziskola országos bajnok versenyzőinek edzője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.