Kultúra

Hair a Szegedi Szabadtéri Játékokon + VIDEÓ

Hair a Szegedi Szabadtéri Játékokon + VIDEÓ

2010. augusztus 6., péntek
Hair a Szegedi Szabadtéri Játékokon + VIDEÓ

Látványos tömegjelenetekre, filmszerű látványra és fantasztikus szereposztásra számíthatnak azok, akik megnézik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei utolsó Dóm téri bemutatóját, a Hairt - árulta el Bagó Bertalan rendező a produkció pénteki közönségtalálkozóján a szegedi Reök-palotában.

A Jászai-díjas művész szerint a musical története ma is rendkívül aktuális, hisz napjainkban is előfordul, hogy egyes csoportok erőszakkal, akár fegyverrel is megpróbálják rákényszeríteni ideológiájukat másokra. A rendező a hatvanas évek világát szeretné megjeleníteni a színpadon, de az előadás a mai kort és körülményeket is ábrázolja majd. A művész elmondta, hogy a produkció

Milos Forman

filmjének dramaturgiáját követi, s bár a helyszínek ábrázolása színházi körülmények között nehézséget jelent, némi varázslattal ezt is sikerül megoldani. A történet és a zene dinamikáját követve lesz, mikor szinte felrobban a hatalmas színpad, s olyan jelenet is, melyben csupán két színész viszi tovább a cselekményt. A fesztivál műsorán először szereplő darab díszletét

Vereckei Rita

, jelmezeit

Túri Erzsébet

tervezte, a koreográfiát pedig

Román Sándor

- az idén tízéves Experidance vezetője - álmodta színpadra. A főszerepet, George Bergert a hazai musicaljátszás legnépszerűbb sztárja,

Dolhai Attila

alakítja, Sheila a lenyűgöző orgánumú

Peller Anna

, Jeannie

Vágó Bernadett

, Woof pedig

Kerényi Miklós Máté

lesz. A közönségtalálkozón kiderült, egy dolog biztos közös a a fiatal színészekben, gyerekkorukban mindannyian imádták Milos Forman 1979-ben készült filmjét, amelyet rengeteg alkalommal láttak is. Az előadás premierje augusztus 13-án lesz, s ezt követően még öt estén játsszák a Dóm téren.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.