Az alkotmánybíróvá jelölés rejtelmei

Nemcsak az alkotmánybíróvá jelölésnek, hanem a jelölés elfogadásának is megvannak a rejtelmei. Ha megválasztják alkotmánybírónak, a jogi diplomával egyébként rendelkező jelöltnek szembe kell néznie a kihívással, hogy egy ötéves alapképzés birtokában kell megoldania olyan ráosztott feladatokat, amik tapasztalt és tekintélyes jogászprofesszorokat is próbára tesznek.

A miniszterelnök javaslatára a kétharmados többséggel rendelkező parlamenti frakciók hajlandónak mutatkoznak alkotmánybíróvá választani Stumpf István politológust - Bihari Mihály volt alkotmánybíró, az Alkotmánybíróság egykori elnöke mellett. A jelölés és az esetleges megválasztás a jogállami nonszensz és a politikai botrány határát súrolják, és számomra elsősorban ezért érthetetlen. Miért éreznek elengedhetetlen szükséget olyan valaki alkotmánybíróvá jelölésére, aki nem felel meg a törvényi feltételeknek? Miért vállal fel a kormányoldal jogilag nonszensz dolgot? A kétharmados többség felhatalmazás arra is, hogy fejjel menjenek a falnak? Az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvény világosan kimondja, hogy alkotmánybíróvá az választható, akinek legalább húszéves szakmai (jog, jogászi) gyakorlata van, avagy jogtudósként elismert tekintélynek számít. Az 1989. évi XXXII. törvény 5. § (2) szó szerint a következőket tartalmazza: „Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjait kiemelkedő tudású elméleti jogászok (egyetemi tanárok, illetőleg az állam- és jogtudomány doktorai), vagy legalább húsz évi szakmai gyakorlattal rendelkező jogászok közül választja. A szakmai gyakorlatot olyan munkakörben kell letölteni, amelynek ellátásához az állam- és jogtudományi végzettség szükséges.” Akárhogy osztunk, szorzunk, Stumpf Istvánnak nincs legalább húszéves szakmai (jog, jogászi) gyakorlata, és jogtudósként nem számít elismert tekintélynek, mert nem kiemelkedő tudású elméleti jogász. Ezt nyilvánvalóan tudja a jogászdoktori végzetséggel egyaránt rendelkező miniszterelnök és jelölt, ám nem kell jogászdoktori végzettséggel rendelkezni a kétharmados többség tagjainak, hogy tisztában legyenek a megválasztást kizáró törvényi feltételeknek. Ilyen természetű vita esetén illik, de legalábbis szokás racionális érvekkel igazolni egy álláspontot, aminek magától értetődően természetes és természetesen magától értetődő eszköze a törvényszöveg olvasata és értelmezése, illetve annak bizonyítása, hogy a jelölt megfelel a törvényben foglalt kritériumoknak. Amikor e sorokat írom, a kétharmados többség képviselői és a jelölés ellenzői között egyetértés van a törvényszöveget illetően, ám szakadék tátong köztük azzal kapcsolatban, hogy a jelölt megfelel-e a törvényben foglalt kritériumoknak. A kritikusok azt mondják, hogy nem, amiben igazuk van, és helyzetük is könnyű, mert különösebb bizonyítás nélkül kell egyszerűen csak azt állítaniuk, hogy a jelöltnek nincs legalább húszéves szakmai (jogi, jogászi) gyakorlata, és jogtudósként nem számít elismert tekintélynek. Ezzel szemben a kormányoldal mindeddig csak arra volt képes, hogy bizonygassa: a jelölt megfelel a törvényi kritériumoknak. Az állítás puszta bizonygatása azonban nem egyenlő az állítás bizonyításával vagy igazolásával, mert különben elég lenne kényelmesen hátradőlni a székben, és hűvös eleganciával sorolni a jelölt legalább húszéves szakmai gyakorlatának tényeit vagy szakmai tekintélyét, és ezáltal leforrázni a „Gyurcsány szekerét toló”

kekeceket. Bármennyire is meglepő, e tények merőben puszta emlegetésével nem találkozunk a kormányoldal részéről, ezért történhetett meg a köztelevízió egyik adásában, hogy amikor a műsorvezető azt feszegette, hogy a jelölt bármennyire is tekintélyes politológus, mégis csak politológus, a kétharmados többség jelenlévő képviselője azt tudta válaszolni, hogy de hát az Alkotmánybíróság elnöke is egy politológiai tanszék vezetője… Igen, igen, tény és való, hogy Paczolay Péter a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán a Politológiai Tanszék vezetője, de önmagában ez a tény nem bizonyítja, hogy Stumpf István megfelel a törvényi kritériumoknak. Prof. Dr. Paczolay Péter a politológusok azon jogász-politológusnak nevezett és Bihari Mihály és Pokol Béla által is fémjelzett csoportjába tartozik, akik jogászként kerültek a politológia berkeibe, és – ezért - elsősorban a politika joggal összefüggő viszonylatait kutatták, de elméleti és gyakorlati munkásságuk gerincét mindig is a jogelmélet és az alkotmánytan alkotta. Paczolay és Stumpf annyiban sem „kompatibilis”, nem „csereszabatos”, hogy Prof. Dr. Paczolay Péter már volt az Alkotmánybíróság főtitkára is, mielőtt alkotmánybíróvá választották, így hát Paczolayra hivatkozni összességében azt is jelenti, hogy Prof. Dr. Paczolay Péter jogászi és jogtudósi teljesítményét azonosnak tekintjük Stumpf István politikusi és politikatudományi teljesítményével. Mintha azt mondanánk: Prof. Dr. Paczolay Péter pont annyit nyom a jogászi latban, mint Stumpf István. Minden látszat ellenére kevésbé Stumpf ellen érvelek, hanem inkább értetlenkedek. Az elmúlt évtizedekben az alkotmánybíró-választás miatti alkotmányos patthelyzetek azért alakultak ki, mert a parlamenti jobboldal és baloldal nem volt képes konszenzusra jutni a kétharmados konszenzuskényszer miatt közös jelöltek személyében. Így nem voltak képesek megválasztani Pokol Bélát sem, ezért számomra most a rejtélyek rejtélye igazából az, hogy Bihari Mihály mellett miért nem Pokol Bélát jelölik. A jelölés miatti politikai-szakmai vitákban még nem domborodott ki igazából, hogy borítékolható a jogászok és jogtudósok felháborodása, minthogy alkotmánybírónak lenni a jogászi és jogtudományi karrier csúcspontjának számít. Több évtizedes teljesítményükkel már bizonyított bírók, ügyészek és teoretikusok gondolják majd, hogy a szakmai reputáció elvesztette jelentőségét. Nemcsak az alkotmánybíróvá jelölésnek, hanem a jelölés elfogadásának is megvannak a rejtelmei. Ha megválasztják alkotmánybírónak, a jogi diplomával egyébként rendelkező jelöltnek szembe kell néznie a kihívással, hogy egy ötéves alapképzés birtokában kell megoldania olyan ráosztott feladatokat, amik tapasztalt és tekintélyes jogászprofesszorokat is próbára tesznek.