Sport

Vitorlázórepülő-vb: Gulyás György címvédésre készül

Vitorlázórepülő-vb: Gulyás György címvédésre készül

2010. június 29., kedd
Vitorlázórepülő-vb: Gulyás György címvédésre készül
Nem egészen egy hónap múlva kezdődik Szegeden a XXXI. FAI Vitorlázórepülő Világbajnokság. Sorozatunkban bemutatjuk a magyar válogatott tagjait. A sort Gulyás György nyitja, hiszen ő az aktuális világbajnok és 2008 óta a világranglista vezetője. A világbajnok Gulyás György a vitorlázórepülést 1982-ben kezdte a MALÉV-repülőklubban, amelynek azóta is tagja. Az első versenyén 1985-ben indult, a Budapest Bajnokságon. Ekkor még az „utánpótlás” kategóriában szállt a levegőbe a Farkashegyi Repülőtérről. Az első viadalát – bevallása szerint - szerencsés körülmények közt megnyerte. „Ez a siker segített hozzá a későbbiekben a sok-sok gyakorlási lehetőséghez, ami megalapozta későbbi sikereimet. Az első Magyar Nemzeti Bajnokságra 1987-ben neveztem, ami újabb sikert hozott. Ebben az évben kerültem be a válogatott keretbe, amelynek azóta folyamatosan tagja vagyok” – nyilatkozta a világranglista vezetője. Gulyás György tizenöt nemzeti bajnokságon vett részt, melyből tízet megnyert. 1988 óta rendszeresen jár európai és világversenyekre. Az első siker a 2003-as világbajnokságon született Lengyelországban, melyet a 2006-os svédországi második hely, majd a 2008-as németországi első hely követett. Gyulyás György két éve vezeti a világranglistát. Ventus 2ax típusú vitorlázó repülőgépével a világbajnoki címének megvédésére készül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.