Közélet

Több mint 3,5 millió a szegediektől Hernádkércsnek + HANG

Több mint 3,5 millió a szegediektől Hernádkércsnek + HANG

2010. június 18., péntek
Több mint 3,5 millió a szegediektől Hernádkércsnek + HANG

Több mint 1,75 millió forintot gyűjtöttek össze a szegediek az árvíz sújtotta Hernádkércsnek, az összeget a Tisza-parti város önkormányzata azonban megduplázza, így az újjáépítésre szánt adomány meghaladja a borsodi kistelepülés éves költségvetésének 10 százalékát.

Elekes Zoltán

, a több mint egy évtizedes szegedi színházi elismerés, a Dömötör-díj alapítója elmondta: május közepén, az árvizekről szóló hírek hallatán döntöttek arról, hogy az idei díjátadó gálát jótékonysági akció elindítására is felhasználják. A regionális vízügyi igazgatóság segítségével választották ki a 360 lakosú, 35 millió forintos éves költségvetésű Hernádkércset, ahol az áradás hatalmas károkat okozott. A jótékonysági akcióról rendezett pénteki sajtótájékoztatón az alapító közölte, hogy az adományok fogadására bankszámlát nyitottak, ezen eddig közel 1,2 millió forint gyűlt össze. A Szegedi Nemzeti Színház felajánlotta a gála jegybevételét - 100 ezer forintot -, a jegypénztárban elhelyezett gyűjtőurnába pedig további több mint 450 ezer forintot dobtak be a szegediek. A szegedi önkormányzat adományával - amelyről június 25-én dönt a csongrádi megyeszékhely közgyűlése - megduplázott összeget, a több mint 3,5 millió forintot hamarosan átutalják a borsodi kistelepülésnek.

Hallgassa meg a Rádió88 Elekes Zoltánnal készített hanganyagát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.