Bulvár

Tápé: a kánikula és a hőségriadó is közbeszólt

Tápé: a kánikula és a hőségriadó is közbeszólt

2010. június 12., szombat
Tápé: a kánikula és a hőségriadó is közbeszólt
Egy héttel ezelőtt a kitartó esőzés tartotta volna távol a tápéiakat a falunaptól, most pedig a szaharai hőség szólt közbe. Olyannyira, hogy a hőségriadó miatt már a délelőtti programok egy részét módosítani kellett, vagy teljesen átírni. A Művelődési Házban 10 órára meghirdetett dianetikai felmérés (testzsír-, testtömeg-, vérnyomás-, vércukor-mérés ) elmaradt, az orvosokra a kánikulában nyilván nagyobb szükség volt, így a rendezvény egészségügyi tanácsadássá változott. A Búcsú téren meghirdetett rendőrségi bemutatón és játékos vetélkedőkön sem tolongtak, egy-két bátrabb csöppség viszont végigbringázta az akadálypályát, és a KRESZ-totóra is akadt néhány önkéntes jelentkező. Pál Ildikótól, a Tápéi Falunapok szervezőjétől megtudtuk, a tavalyihoz képest kicsit átszabta az ünnepséget: a hosszúnak tűnő 4 nap helyett 3-ba sűrítette a programokat, és megpróbált inkább a helybeliek életritmusához alkalmazkodni. „Így találtam ki péntekre a kiállítás-megnyitóval színesített Tápéi Kultúra Napját, melyen a helyben élő művészek kaptak bemutatkozási lehetőséget. Szombat a közösség és az egészség napja. Főleg délutánra szerveztünk különböző előadásokat, programokat az egészségmegőrzés témakörében, a Búcsú tér pedig a közösségformálás helyszíne. A hőségriadó közbeszólt, de reméljük, a délutáni extrém sportok bemutatójára, a motorbemutatóra és –szépségversenyre az Indigó zenekar és Harangozó Teri műsorára, valamint a Kormorán koncertjére már többen lesznek kíváncsiak. Vasárnap a hagyomány napja, melyen a hagyományőrzőkön kívül helyet kapott az 1100 éves gyékénykultúra bemutatása is. A Csongrád Megyei Önkormányzat által is támogatott rendezvényen kis hungaricum-kiállítást is szervezünk, megjelennek a térség jellegzetességei, majd színre lépnek a hagyományőrző tánccsoportok a megyéből, hallhatjuk Mátó Mátyást tárogatón játszani, no meg az algyői citerásokat. Ehhez kapcsolódik estére egy kis szórakozás: a Rékasi Károly és Détár Enikő páros egy különleges produkcióval lepi meg a közönséget és megtekinthetjük a Szegedről elszármazott Fodor Zsóka önálló estjét is” – foglalta össze a 3 napba sűrített látnivalókat Pál Ildikó. A tápéi falunapon az újszegedi Rendezvényházzal közösen gyűjtést szerveznek az árvízkárosultak megsegítésére. Pénzadományokat a Művelődési Házban elhelyezett urnában gyűjtenek, de elfogadnak egyéb felajánlásokat is – tisztítószereket, tisztálkodási szereket, szivacsokat, élelmet, egyszóval mindent, ami az otthonukat elvesztett árvízkárosultak segítségére lehet. Tóth Zoltánné, a tápéi polgárőrség vezetője elmondta, ők a rendezvények biztosítását végzik, itt, a Búcsú téren és a Művelődési Házban. Több látogatóra számítottak, de a hőség távol tartotta az embereket. Így is találkoztunk lelkes kisfiúval, aki bátran beült a rendőrautó kormánya mögé, és boldogan nyomta a dudát. Nem szóltak rá, hiszen ezért jöttek ki a rendőrök is, hogy megismertessék a polgárokkal munkájukat, bemutassák felszerelésüket, eszközeiket. „Németországban egészen más egy ilyen esemény” – ezt már Terhes Zoltán, 1958 óta Németországban élő tápéi lakos mondja. „Kint általában 1 helyszínen zajlik az ünnepség, itt 2-3.” Ezt leszámítva Terhes úrnak tetszenek a programok, csak azt nem érti, miért kell ekkora hangerővel nyomatni mindenhol a külföldi, főleg angol zenét. „Nem magyarok laknak itt?” – kérdi nem kis gúnnyal a hangjában. „Németországban se a török, se az olasz, se a francia vendéglőkben nem hallani ilyen zenét. Miért nem régi, jó magyar számokat játszanak? Ez nemcsak nekem tűnt fel, feleségem is elcsodálkozott.” Terhes úr még valamire felfigyelt, hiszen minden évben 3 hónapot idehaza tölt, így van összehasonlítási alapja: „Úgy látom, itt is az a gond, mint Németországban. Amíg volt pénz, senki sem gondolt a spórolásra, most hogy nincs, mindenki takarékosságról beszél. Nem fordítva kellett volna?” Dehogynem, de legalább ebben hasonlítunk Németországra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.