Sport

Labdarúgás: a Battonyát fogadja szombaton a Volán

Labdarúgás: a Battonyát fogadja szombaton a Volán

2010. május 20., csütörtök
Labdarúgás: a Battonyát fogadja szombaton a Volán

Kistelek – Sándorfalva és Baks – FK 1899 Szeged rangadók a hétvégén

A szezon végéhez közeledve egyre több sérülés és eltiltások is nehezítik a Tisza Volán SC Szeged NB III-as labdarúgócsapatának dolgát, de a sereghajtó Battonyai TK ellen kötelező lenne megszakítani a rossz hazai sorozatot.Végh Ariel Gyulán elszenvedett sérülése sajnos komolyabb a vártnál, így újabb kulcsembere dőlt ki Buchholcz Gábornak, a Tisza Volán SC Szeged vezetőedzőjének. A csupa szív balszélsőt Miklya Miklós rúgta szét a múlt szombati meccs első félidejének végén – a hazai labdarúgó ugyan piros lapot kapott durvasága miatt, de Végh sem folytathatta, a szünetben le kellett cserélni. Nos, a térdében vérömleny keletkezett, ami miatt minimum két hetet pihennie kell.

Élőben

A Tisza Volán SC Szeged – Battonyai TK meccs alakulását élőben kísérhetik figyelemmel portálunkon szombaton 17 órától.
Ugyancsak nem állhat rendelkezésre Mészáros Zoltán – még egy mérkőzés van hátra eltiltásából – és az ötödik sárgáját begyűjtő Grünwald Attila. Dargó Balázs már korábban kidőlt a félév hátralévő részére, Boldizsár Bálint bokája sem nagyon javul, s Makó Zsolt is csak most kezdte meg az edzéseket térdbántalmait követően. Mindehhez jött még hozzá, hogy Pálfi Árpád vádlija egy ártatlan szituációban megsérült a héten, játéka így erősen kérdéses. Az egyetlen jó hír, hogy a gyulai derbit sárgái miatt elmulasztó Huszárik Zsolt újra ott lehet a csapatban szombaton 17 órától a Battonyai TK ellen. Az újonc Békés megyeiek különböző problémáik miatt teljesen szétestek a tavaszi szezonra, vissza is csúsztak a tabella utolsó helyére. Egy márciusi döntetlen mellett hét vereséget jegyeznek, legutoljára november elején nyertek a bajnokságban. Ideális ellenfélnek tűnnek ahhoz, hogy a hatodik helyen álló, az élmezőnyhöz visszazárkózóban lévő Tisza Volán SC Szeged megtörje október közepe óta tartó hazai nyeretlenségi sorozatát. Ősszel Battonyán is a kék-feketék diadalmaskodtak, 2-1-re sikerült győzniük. Intő jel lehet azonban, hogy az augusztusban, illetve februárban Szegeden lejátszott felkészülési mérkőzéseken 3-2-es, illetve 2-0-s battonyai győzelem született. Semmiképpen sem szabad tehát fél vállról venni Mákos Árpád együttesét. „Sajnos rengetegen dőltek ki a keretből, bízom benne, hogy a szombati találkozóig már nem sérül vagy fázik meg újabb futballistám. Az U19-es gárda három tagja csatlakozott hozzánk, hogy pótolja a hiányzókat: Dóra Tamás és Mucsi Máté mellett Heredea Máté is a kispadon kaphat helyet. Az utóbbi hetek eredményei folytán rendkívül szorossá vált a küzdelem az élbolyban, ezért is lenne fontos, hogy felülmúljuk a Battonyát. Ha ez sikerülne, igazi hatpontos meccset játszhatnak majd az ESMTK otthonában. Célunk, hogy október közepe után végre hazai pályán is győzelemmel örvendeztessük meg az értünk szorítókat. Tudjuk, ez nem lesz egyszerű, hiszen látogatónk szívós, masszív, fizikailag erős gárda, mely két edzőmérkőzésen már meglepett minket a Felső Tisza parton. Bizonyítani szeretnénk, s remélem, a Gyula idegenbeli legyőzése lendületet ad a srácoknak. Úgy gondolom, ha összeszedetten, fegyelmezetten futballozunk, nem lehet gond, ám ha nem összpontosítunk kellőképpen, nehéz percek várnak ránk. Remélem, a játékosok átérzik, milyen lehetőség nyílt meg előttük, hiszen akár még a dobogó is újra elérhetővé vált. Fontos lenne, hogy a csatárok – Beretka Péter, Hadár Attila, Kazi László – végre a kapuba találjanak, hiszen tavasszal bizony góllövő kerestetik!” – nyilatkozta portálunknak a Szeged vezetőedzője. Buchholcz Gábor elmondta: a Tisza Volán SC Szeged csapata pénteken délután természetesen részt vesz a szegedi labdarúgás 111. születésnapja alkalmából a SZEGEDma.hu, az Együtt a Szegedi Labdarúgásért szurkolói mozgalom és a CSLSZ által szervezett ünnepségen. A Battonya elleni csata pedig szombaton 17 órakor indul. A kezdőrúgást az idei Miss Universe Hungary, Babinyecz Tímea (Grünwald Attila kedvese) végzi majd el, érdemes lesz tehát mindenkinek időben érkezni! A Volán várható összeállítása: Dongó – Búzási, Pénzváltó, Vida, Garamvölgyi – Mórocz, Vágó – Vastag Sz., Huszárik, Beretka – Hadár.

Emlékeztetőül az őszi mérkőzésen:

A labdarúgó NB III Alföld csoport 10. fordulójában:

Battonyai TK – Tisza Volán SC Szeged 1-2 (0-1).Battonya: Schvarcz – Kovács, Pribojszki, Süli, Bozsár, Pataki (Karászi), Laurinyecz, Werle, Ács, Czira (Podina), Dani (Putnoki). Vezetőedző: Mákos Árpád. Szeged: Czirják – Mészáros, Dargó, Mórocz, Grünwald (Pénzváltó) – Szilágyi, Szabó A. – Pálfi, Huszárik, Végh A. – Beretka (Kazi). Vezetőedző: Buchholcz Gábor. Gól: Laurinyecz (84′ – 11-esből), illetve Dargó (28′), Végh A. (47′ – 11-esből).

Így játszott a Battonya az elmúlt hétvégén:

A labdarúgó NB III Alföld csoport 22. fordulójában: Battonyai TK – FC Dabas 1-3 (0-1). Battonya: Schvarcz – Árgyelán (Gál), Boros, Nagy A., Fritea, Podina, Varga, Werle (Szabó B.), Ács, Czira (Hetco), Putnoki. Vezetőedző: Mákos Árpád. A battonyai gólszerző: Ács Levente.

A hétvége műsora:

Az NB III Alföld csoport 23. fordulójában: Százhalombattai LK – Várfürdő-Gyulai TFC pénteken 17 órakor; Tisza Volán SC Szeged – Battonyai TK, Soroksár SC – Szolnoki Spartacus szombaton 17 órakor; Hódmezővásárhelyi FC – Monori SE, FC Dabas – ESMTK, Orosháza FC – Kecskeméti TE II. vasárnap 17 órakor. A megyei I. osztály 27. fordulójában: Szentesi Kinizsi – Csanádpalota, Csongrád – Ásotthalom szombaton 17 órakor; Kistelek – Sándorfalva, Nagymágocs – Mórahalom, Kiskundorozsma – Tiszasziget, Röszke – Kiszombor, SZVSE-Gyálarét – Tápé, Balástya – Mindszent vasárnap 17 órakor. A megyei II. osztály Homokháti csoport 25. fordulójában: Baks – FK 1899 Szeged szombaton 17 órakor; Üllés – Csanytelek, Forráskút – Zsombó, Bordány – Tömörkény, USC Tanárképző – Szatymaz vasárnap 17 órakor. A megyei II. osztály Tisza-Maros csoport 25. fordulójában: Szegvár – Ujszegedi TC, Székkutas – Apátfalva, Fábiánsebestyén – Makó II., Újszentiván – HFC II.-Bercsényi szombaton 17 órakor; Szőreg – Algyő II. vasárnap 17 órakor. A megyei III. osztály 30. fordulójában: Balástya II. – Öttömös, Zákányszék – Pusztamérges, IKV Alsóváros – Tiszasziget II. szombaton 17 órakor; Domaszék – Kübekháza, Földeák – Ruzsa, Csongrád II. – HFC-Bercsényi III. vasárnap 17 órakor.

Forduló előtti tabellaparádé:

Az NB III Alföld csoport állása:
1.Orosháza203746-29
2.Szolnoki Spartacus213730-26
3.ESMTK203637-26
4.KTE II.203541-31
5.Vasas II.213331-26
6.Tisza Volán Szeged203227-24
7.Dabas202824-32
8.Soroksár212728-26
9.Hódmezővásárhely212523-35
10.Monor202427-27
11.Százhalombatta202227-37
12.Gyula201826-34
13.Battonya201624-38
14.Algyő: törölve
A megyei I. osztály állása:
1.Csongrád266664-15
2.Kistelek266075-28
3.Sándorfalva265557-28
4.Mórahalom265460-21
5.SZVSE-Gyálarét264752-38
6.Nagymágocs264154-47
7.Ásotthalom253860-35
8.Balástya263735-42
9.Kiszombor253664-53
10.Mindszent263354-56
11.Csanádpalota262326-41
12.Röszke262228-78
13.Kiskundorozsma262144-63
14.Tiszasziget262131-60
15.Tápé262120-57
16.Szentesi Kinizsi261021-83
A megyei II. osztály Homokháti csoport állása:
1.Baks245569-28
2.Üllés245554-23
3.Szatymaz244459-36
4.Bordány233540-33
5.Csanytelek243338-39
6.FK 1899 Szeged243057-52
7.USC Tanárképző243039-46
8.Zsombó242641-57
9.Forráskút231124-75
10.Tömörkény241120-52
A megyei II. osztály Tisza-Maros csoport állása:
1.UTC245154-31
2.Szőreg244767-39
3.HFC II.244557-33
4.Székkutas244249-37
5.Fábiánsebestyén243853-46
6.Algyő II.243847-43
7.Makó II.243252-47
8.Szegvár241827-63
9.Újszentiván241632-56
10.Apátfalva241325-68
A megyei III. állása:
1.Földeák296067-32
2.IKV Alsóváros295773-45
3.Zákányszék285660-30
4.Tiszasziget II.295077-47
5.HFC III.294661-38
6.Csongrád II.284454-43
7.Pusztamérges294452-50
8.Balástya II.283444-51 (-1 pont)
9.Domaszék293049-83
10.Öttömös282543-77 (-2 pont)
11.Ruzsa292138-64
12.Kübekháza291437-95 (-2 pont)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.