Kultúra

Szeri húsvét hímes tojással és hideg vízzel + FOTÓK

Szeri húsvét hímes tojással és hideg vízzel + FOTÓK

2010. április 5., hétfő
Szeri húsvét hímes tojással és hideg vízzel + FOTÓK
Több ezren voltak kíváncsiak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kétnapos, hagyományőrző húsvéti rendezvényeire, ahol lehetett tojást festeni, a gyerekeket előadásokkal, a lányokat pedig jéghideg vízzel várták. Jéghideg kútvízzel vödörből locsolták az emlékpark skanzenjében a lányokat húsvét hétfőn, nehogy elhervadjanak. Délután pedig a hagyományok jegyében a férfiak futhattak, ugyanis a hölgyek öntötték nyakon vízzel őket. Aki nem volt eléggé figyelmes és gyors, maga is csurom vizesen távozhatott a húsvéti programról. A Szeri húsvét ezúttal is a család minden tagja számára érdekes programokat tartogatott. Az ételszentelés mellett a skanzenben tojásdíszítés, kézműves foglalkozások, régimódi locsolkodás, a szélmalomnál pedig vidám előadások várták a vendégeket, többek között a Barboncás Társulat és a szegedi Impro Stúdió közreműködésével. Természetesen a zene és a néptánc sem hiányozhatott a programok sorából, fellépett a hódmezővásárhelyi Kankalin Néptáncegyüttes és a Rozsdamaró zenekar.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.