Vélemény

Cigány az éjszakában

Cigány az éjszakában

2010. április 27., kedd
Cigány az éjszakában

A „Nyugi” egy kultikus helye már több mint egy évtizede az Ady térnek. A bölcsészkar épülete melletti kocsmáról van szó, aminek a kerthelyisége a lombos fák alatt tavasztól késő őszig fogadja főként az egyetemisták „lazulni” vágyó tömegét.

A légkör, a fiatalos lendület s az éjszaka misztikuma itt olyan egyveleget teremt, hogy bármely kocsmakultúrát értékelő embörnek igazi kuriózumként hat. Ilyen volt a 70-es, 80-as évek Béke Tanszéke, ahol

Baka István

ivott együtt

Temesi Ferenccel

. Ez most persze egészen más korszak. Péntek éjszaka volt, mikor letévedtem másik felemmel, sör és unikum. Én és ő… izé… elkalandoztam, csak azt akartam mondani, hogy benyomtunk egy-egy unikumot és ott habzott előttünk a Dreher is, mikor a sikkantós, nyekkenős, két-három zúzós, egy-két depis és megannyi pörgős fiatal közt feltűnt a cigány hegedűvel. A zenegép mellett botorkálva tekintett jobbra, balra, indult előre, megtorpant, ment hátra, mint ahogy a könyvtáros kisasszony téved el és véletlenül egy Misfits-koncertre esik be, a tömeg közepére sodorják, lökdösik, s ő tehetetlenül pattog a pogótól. Végül aztán a cigány megtalálta az ajtót, kijött a teraszra oda az asztalunkhoz. És

Rácz Béla

– mert így hívták – játszani kezdett nekünk, azt nem mondom meg mit, mert kitaláljátok, kik vagyunk…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.