Vélemény

Molotov és a nincspárt

Molotov és a nincspárt

2010. március 21., vasárnap
Molotov és a nincspárt

Te haver, figyelj… akár hofisan is kezdhetném, mindenesetre a humor óriása kell e történethez, hogy azokba a magasságokba emeljem a sztorit, ahol nem hallani a szánalmas propagandát csak a tiszta nevetést. Ja, és nem más kárán, hanem úgy valójában, a lerántott lepel mián…

Szóval, figyi csak: Ül a három párt – az élbolyban küzdő: ágyin, dvá és tri, magyarul: Fidesz, MSZP és Jobbik – a kocsmában (ez egy ilyen város) és a narancssárga pólós Zsolti szól a vöröstrikós Lacinak, hogy édesapám meglesz nekünk a kétharmad, még akkor is ha itt megint melléd áll a magyarnarancs-brigád vasöntődésekkel és egykori munkásőrökkel együtt. Mire a pirosfehér csíkos Gyuszi közbeszól, hogy – apafejek, nagyarcú országrombolók, likudosneobolsisok, én is itt vagyok, hééé – és vállon veri a szegfűvöröset – te kaparj a tizenkét százalékért, én meg rabolom a szavazóidat, na de – súgja a fülébe – a legtöbbet mégis inkább a Zsocóéktól csábítjuk ám el! Ekkor Zsolti kimegy vécére, Laci szivecskés sms-t küld másik Lackónak, Gyuszi pedig lenyom tíz fekvőt miközben valami isteneset dúdol. Másnap Molotov-koktél dobnak egy párt székházára, amely a megyében egy jelöltet sem indít, s gyakorlatilag megsemmisült, vagyis megsemmisülése előtt még egy utolsó orgiába kezdett egy másik haldoklóval (de ez már másik történet). Na és kedves gyerekek mi az összefüggés a történetek közt? Semmi? Igen. Akkor ki dobta a gyújtóbombát? Miért dobták? Kinek kell még egy haldoklóra vetülő reflektorfény (mégha koitál is)? Szabad a gazda? Szabad…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.