Rúzs

Feng Shui

Feng Shui

2010. március 23., kedd
Feng Shui

Tágabb értelemben: „érezni a környezetet” jelentésében alkalmazzuk. Az uralkodók mindig nagy becsben tartották a térrendezés tudományát ismerőket, és akik foglalkozásként űzték. A keleti kultúrákban például az ő szavuk és szakmai tudásuk számított az uralkodás székhelyének megválasztásakor, vagy egy új város építésekor.

Vannak rá bizonyítékok, hogy 3000 évvel ezelőtt keleten e tudomány szerint épültek paloták, épületek. Kezdetben arra használták, hogy a halottaknak a megfelelő helyet jelöljék ki, ahol békében nyugodhatnak. Ennek azért volt olyan nagy jelentősége, mert szerintük az élő és a halotti két különböző világ, ebből kifolyólag nem szabad keveredniük. Az elhunytak nyugodt álmának eléréséért a kínai temetők délre néző domboldalon helyezkedtek el, ahol nem zavarhatta semmi a csí szabad áramlását, amely univerzális energiának tekinthető. Manapság azért alkalmazzák, hogy a megfelelő, kényelmes otthont, lakóhelyet, munkahelyet megteremtsük. A módszer lényege, hogy a lakást az emberi szervezet hasonmásának tekinti: a száj az ajtó szerve, az ablak a szemé, míg a falak a bőrt jelképezik ebben a felfogásban. A rendszer alapja a csí, ugyanaz az életenergia, amely jól ismert a kínai orvoslásból. Akkor lesz jó a közérzetünk, ha nyugodtan áramolhat a csí, és a hátsó ajtón vagy ablakon távozhat a szabadba. Lakásunk, házunk elrendezése akkor optimális, ha a bejárattal szemben nincs ablak, különben eltűnhet az energia. A mellékhelyiséget sem szerencsés a bejárattal szemben elhelyezni. A Feng Shui hatással lehet karrierre, barátokra, pártfogókra, utazásra, alkotókészségre, gyermekekre, szerelemre, házasságra, hírre, hírnévre, gazdagságra, sikerre, családra, egészségre, bölcsességre, tudásra.

Szimbólumok a módszer alkalmazásakor:

Mint minden kultúrában, itt is vannak szimbólumok. Nemcsak az intellektusra, hanem az érzelmekre is hatnak, hatásuk tudattalanul működik. Kínai golyó (csikung): A kéz reflexzónái minden szervvel kapcsolatban vannak, a golyók forgatásakor inger éri ezeket, amely tovább hat a többi szervre. A bagoly: A tudás, bölcsesség szimbóluma. Szerencsét hoz a tudásban, önművelésben. Buddha: Szobrai az élet minden területére pozitívan hatnak, a zsákos buddha pedig kifejezetten olyan életterületre teendő, ahol problémáink merültek fel. Fu-Lu-Shou: Három bölcs, kínai istenek: szinte minden kínai háztartásban fellelhetőek. Fu a boldogság, gazdagság; Lu a rang, befolyásosság; Shou a hosszú élet istene. Fu mindig középen helyezkedik el. A kacsa: A háztartási hűség, boldogság kifejezője, szimbóluma. A kacsapárok ugyanis életük végéig ugyanazzal a társsal vannak. Gyakori, hogy a menyasszony ruhájára is a mandarin kacsapár kerül felfestésre, vagy varrva. Az elefánt: A nyugalom, nagyság, ész, szerencse hordozója. Szimbolizálja a bölcsességet, erőt, kitartást, szerencsét; jó egészséget eredményez. A ló: Erőt, gyorsaságot, bátorságot jelentenek. Kitartást, aprólékos munkát hozhat életünkbe. A hal: Csillogó pikkelyei a pénzt jelképezik, a páratlan számú halak között legyen egy fekete is, a balszerencse elűzésére. A béka: Úgy gondolják, vonzza a nemesfémet: ezüstöt, aranyat, így bevonzhatjuk a gazdagságot. A bejárat közelébe érdemes elhelyezni. Sárkány: Legfontosabb kínai szimbólum, őserő, kitartás szimbóluma. Bivaly: Nyugodtság, kitartás, erő biztosítéka. Teknősbéka: Hosszú, egészséges élet, bölcsesség, szerencse, kitartás jelképe. Macska: Alkalmazkodóképességet, békés nyugalmat jelenti. Bárhová helyezhető, titokzatos, mágikus erővel ruházzák fel. Kínai pénz: Gazdagság, jövedelem ősi szimbóluma. Csobogó, szökőkút: Elemi energiája a legfontosabb, őserő, minden élet alapvető feltétele. A mozgásban lévő víz mindig energiát termel. Kristály: Legnagyobb erővel bír, ezért háromnál több életterületre nem érdemes alkalmazni. Olyannyira felgyorsulhatnak az események körülöttünk, hogy nem bírjuk követni. Ezek lehetnek csepp formájúak, metszettek, vagy kvarckristályok. Forrás:

http://www.mandala.hu/feng_shui_leiras.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.