Közélet

Az elismert közösségformáló erő: sajtódíj a Rádió 88-nak

Az elismert közösségformáló erő: sajtódíj a Rádió 88-nak

2010. március 16., kedd
Az elismert közösségformáló erő: sajtódíj a Rádió 88-nak
Hazánk legrégebbi sugárzási engedéllyel rendelkező kereskedelmi rádiója, az idén 20 éves születésnapját ünneplő Rádió 88 Csongrád Megye Sajtódíját vehette át a megyei önkormányzattól. Tóth Géza ügyvezető igazgató szerint felelősségérzetüket és közösségformáló erejüket is elismerték a magyar sajtó napja alkalmából.

„Ugyanazokat az értékeket valljuk, mint induláskor, amikor még Vásár Rádió néven ismerhettek bennünket a hallgatók. Filozófiánk egyszerű: minden információt megpróbálunk eljuttatni Szegedről a szegedieknek” – mondta el portálunknak

Tóth Géza

ügyvezető igazgató. Ez magába foglal számos területet: a politikától a közéletig, a közlekedési információtól a kultúráig, a helyi történéseket és trendeket egyaránt. „Nálunk a hírcsapat olyan, mint egy kis család” – összegezte

Balázs Alexandra

, a hírstáb vezetője a szerkesztőségi munkát. „Van nálunk egy pasi, aki el van kényeztetve, ő a mi gyöngyszemünk, és neki van három tyúkja” – tette hozzá. Fontos számukra, hogy olyanok legyenek a Rádió 88 hírei, amire felkapják a fejüket a hallgatók, másrészt a hírszerkesztésnél elsődleges szempont, hogy mindenről első kézből értesüljenek, akik az FM 95,4 MHz-re állítják rádiójukat.

A megyei sajtódíj meglepte a Rádió 88-asokat, és természetesen nagy megtiszteltetésnek tartják. „Nem ez az első díj a rádiónk életében, de az elmúlt évek talán legjobban eső elismerése” – fogalmazott Tóth Géza. A díjak szerinte felelősségérzetük következményének is tekinthetőek, hiszen – ahogy a méltatásban is szerepel – a rádió közösségformáló erejét is elismerte ezzel a megyei önkormányzat. A Rádió 88 mindig próbált a korral haladni, honlapjuk például 1996 óta van. Ezt legutóbb két éve újították meg, most pedig internetes részlegük fejlesztésében a közösségek felé szeretnének nyitni. „Ennek az lesz a lényege, hogy mi mint szegediek minként működünk, dolgozunk, hogyan létezünk közösségként akkor is, amikor talán a klasszikus közösségek kezdenek picit háttérbe szorulni” – tette hozzá Tóth Géza. Elsődleges korosztályuk a 25 és 39 év közöttiek – tudtuk meg az ügyvezetőtől, de hozzátette, hogy szinte minden korosztályt utol tudnak érni, meg tudnak szólítani. „Hitelesen próbálunk tájékoztatni, továbbá az embereket egy olyan kritikai szemlélettel próbáljuk felvértezni, amivel ki tudják szűrni az őket érő információáradatból a lényeges és hiteles dolgokat” – vallja Tóth, aki a mellette dolgozó 30-35 fős csapat minden tagjával együtt nagyon büszke a sajtódíjra. A legutóbbi hallgatottsági felmérésekkel kapcsolatban Balázs Alexandra portálunknak elmondta, hogy kis csapatuk büszke arra, hogy a zenéken kívül a szegedi híreket is sokan kísérik figyelemmel, ami egy pozitív visszajelzés, hiszen „bizonyítja, hogy jól végezzük a munkánkat”.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.