Kultúra

Bánsági Ildikó kapta a Páger Antal-díjat

Bánsági Ildikó kapta a Páger Antal-díjat

2010. január 31., vasárnap
Bánsági Ildikó kapta a Páger Antal-díjat

Bánsági Ildikó kapta idén a Páger Antal-díjat; a Jászai- és Kossuth-díjas művész vasárnap vehette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban.

A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb

Páger Antal

szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő kuratórium a város és színházkedvelő közönségének szeretetét is kifejezve egyhangúlag döntött arról, hogy idén

Bánsági Ildikó

kapja a díjat. Bánsági Ildikó a színiakadémia elvégzése után 1972-ben Debrecenbe szerződött, majd 1973-tól a József Attila Színháznál, 1976-tól a Vígszínháznál, 1987-től újból a József Attila Színháznál játszott. 1990 és 1993 között a Nemzeti Színház, majd 1996-ig a Művész, illetve Thália Színház tagja. Ezután a Thália Társulat, a Kelemen László Színkör művésze volt, majd 1998-ban az Új Színházhoz szerződött. A színpadi sikerek mellett több filmben is emlékezetes alakítást nyújtott. A színésznő a díjátadó előtt újságíróknak elmondta, kevés személyes emléke van Páger Antalról: bár amikor a Vígszínházba került, a színészóriás ott játszott, ő azonban csak a nézőtérről csodálta. Kapcsolatuk főként a büfébeli beszélgetésekre szorítkozott. „Egyszer

Ruttkai Évától

kaptam egy fekete kiscicát, Páger évődve kérte, ajándékozzam oda neki az aprócska macskát, én azonban nem adta” – emlékezett vissza a ma már némileg megbánt egykori határozottságára a színésznő, aki nagyon büszke arra, hogy a Páger Antal nevét viselő díj tulajdonosa lehet. Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt mester emléke előtt. Makó város közgyűlése 2001-ben határozott a díj alapításáról: "Téni bácsi" legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását az önkormányzat a Páger-család hozzájárulásával készítteti el évről évre. Bánsági Ildikó – mint mondta – viselni fogja az ékszert, felváltva azzal a gyűrűvel, amelyet az Örökös tagságért vehetett át a közelmúltban. A színészdíjat 2002-ben

Halász Judit

, majd

Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András

és

Törőcsik Mari

vehette át, tavaly pedig

Kulka János

részesült az elismerésben. A vasárnapi díjátadást megelőzően az ünnepség résztvevői koszorút helyeztek el Páger Antal szülőházánál; az önkormányzat ezt az utcaszakaszt a színészről nevezte el, aki 1964-ben a cannes-i filmfesztivál legjobb férfialakítás megosztott díját kapta a Pacsirta című filmben nyújtott alakításáért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.