Egyetem

Történelemverseny Görgeyről

Történelemverseny Görgeyről

2009. december 14., hétfő
Történelemverseny Görgeyről
Három ország magyar általános iskolásai adtak számot az 1848–49-es szabadságharc és Görgey Artúr életével kapcsolatos tudásukról egy különleges hangulatú történelemversenyen. Rendhagyó tanulmányi vetélkedő zajlott december 11-én Szegeden. A Tisza-parti Általános Iskola és a Meritum Kulturális Egyesület által közösen szervezett „Görgey Artúr történelemverseny” keretében három országból is érkeztek általános iskolások, hogy háromfős csapatokban mérjék össze tudásukat az 1848–49-es szabadságharc témakörében. „A környék magyar ifjúságának szóló verseny létjogosultságát az is bizonyítja, hogy közel százötvenen vettek részt az eseményen” – mondta el Mikó Valér főszervező. A verseny megvalósításával a szervezők egyik nem titkolt célja volt az is, hogy méltó emléket állítsanak a néhol elfeledett, sőt gyakran igazságtalanul árulónak tartott Görgey Artúrnak, az 1848-as szabadságharc kiemelkedő hadvezérének.

Versengés korabeli hangulatban

A megnyitó helyszínét Szanka József gyűjtő korabeli tárgyi emlékek segítségével varázsolta pompás múzeummá. A Himnusz, a szívhez szóló köszöntők, a korabeli egyenruhába öltözött honvédek és az élő trombitaszó mind-mind hozzájárultak az egész rendezvényt átszövő korabeli, történelmi hangulat kialakulásához. Mialatt a diákok a tantermekben a versenyfeladatokkal voltak elfoglalva, a felkészítő tanároknak remek lehetőségük nyílott szakmai konzultációkra. A verseny befejezése után Szabó József hadtörténész – aki egyébként a verseny feladatait is összeállította – tartott élvezetes előadást a diákoknak.

Siker és folytatás

A többek között a Szeged Megyei Jogú Város, a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Rendezvényház Kht. által is támogatott versenyen legjobban szereplő csapatok értékes könyvjutalmakat kaptak, de a résztvevők körül senki nem tért haza üres kézzel. A versenyt a rendező Tisza-parti Általános Iskola csapata nyerte az SZTE Ságvári Endre Általános Iskola előtt. A legjobb Csongrád megyei csapat a szentesi Koszta József Általános Iskola lett, a délvidékiek közül a csókaiak, Temes megyéből pedig a temesváriak szerepeltek a legjobban. A szervezők a sikeres rendezésen felbuzdulva bejelentették, hogy az eseményt 2010 őszén másodízben is megtartják, ahol az érdeklődő diákok az I. világháború és az azt követő békediktátumok témakörében mérhetik össze tudásukat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.