Egyetem

Német professzor kapta a Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet

Német professzor kapta a Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet

2009. december 17., csütörtök
Német professzor kapta a Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet

December 16-án került sor a Szőkefalvi-Nagy Béla Érem idei ünnepélyes átadására. A kiváló matematikus nevét viselő elismerést immár tizedik alkalommal adományozták.

Az Acta Scientiarum Mathematicarum szegedi folyóirat szerkesztőbizottságának javaslatára a Bolyai Intézet Tanácsa a Szőkefalvi-Nagy Béla Érmet 2009-ben

Heinz Langer

emeritus professzornak (Technische Universität Wien, Ausztria) ítélte oda. A díjazott egy

Lapis András

által készített érmet vehetett át, melyen a díj névadójának arcképét, valamint az Acta Scientiarum Mathematicarum 1998-as szerkesztőbizottságának névsorát is megörökítették.

Szőkefalvi-Nagy Béla egyetemi tanulmányait 1931 és 1936 között a Szegedi Tudományegyetemen végezte. 1948. július 1-jén tanszékvezető egyetemi tanári kinevezést kapott a Természettudományi Kar Bolyai Intézetének Ábrázoló Geometriai Intézetében, amelyet 1983. december 1-ig vezetett, a később létrejövő Függvénytani, illetve geometriai és analízis tanszékkel közösen. Számos kitüntetés is mutatja kiválóságát (kétszeres Kossuth-díj, Szeged Város Díszpolgára, a Magyar Köztársaság Középkeresztje stb.), és több felsőoktatási intézmény – így például a Drezdai Műegyetem is – díszdoktorává választotta.

A neves matematikus lánya, Szőkefalvi-Nagy Erzsébet által alapított érem évente adható olyan matematikusnak, aki az Acta folyóiratban magas szintű publikációs tevékenységet folytatott. Az elismerést egyik évben magyar, másikban külföldi matematikus kapja. A díjazottról az Acta szerkesztőbizottsága dönt, amit a Bolyai Intézet hagy jóvá. Szőkefalvi-Nagy Béla (1913., Kolozsvár, 1998., Szeged) 1947-től évtizedeken át dolgozott az Acta Scientiarum Mathematicarum főszerkesztőjeként. „Fontos volt számára a folyóirat, és büszke volt rá, szinte gyermekeként foglalkozott vele” – mondta el portálunknak a díjalapító Szőkefalvi-Nagy Erzsébet. Szőkefalvi-Nagy Béla neve halála után még két évig szerepelt a folyóirat címlapján tiszteletbeli főszerkesztőként. A díjazott, Heinz Langer – drezdai származású, most Bécsben munkálkodó professzor – az Acta Scientiarum Mathematicarum folyóiratban hét nagyhatású cikket publikált, melyek közül kettő közös

M. G. Krein

professzorral. Többek között bevezették az általánosított Nevanlinna-függvény fogalmát, melyet azóta széles körben használnak, s továbbfejlesztették azt a módszert, melyet Szőkefalvi-Nagy Béla és

Korányi Ádám

vezetett be a lineáris operátorok és analitikus függvények együttes tanulmányozására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.