Gazdaság

20 „trükköt” találtak a költségvetésben

20 „trükköt” találtak a költségvetésben

2009. december 23., szerda
20 „trükköt” találtak a költségvetésben

A 2010. évi költségvetés rossz irányba viszi az országot, hiszen nem segíti Magyarországot kimozdulni a válságból, valamint nem tesz lépéseket a versenyképesség javítására – olvasható az Orbán Viktor által felkért közgazdászok által készített elemzésben. A Fidesz-elnök kérésére készült munka összesen húsz „költségvetési trükköt” sorol fel – értesült a HírTv.

Orbán Viktor

nem egészen két hete kérte fel a jövő évi költségvetés „trükkjeinek” számbavételére azt a 29 gazdasági szakértőt, akik korábban újsághirdetés útján kérték az országgyűlési képviselőket a büdzsé tervezetének elutasítására. A felkért szakértők összesen 20 „trükköt” találtak, amelyek élén a gazdaság visszaesésének alultervezett mértéke áll: szerintük a kormány által tervezett 0,6 százalék helyett a recesszió jövőre is 2-4 százalékos lesz. Alultervezték az államháztartási hiányt is. A szakértők szerint egyáltalán nincs reális esély a 3,8 %-osra tervezett GDP arányos államháztartási hiány elérésére, annak mértéke ugyanis könnyen elérheti a 7-8 %-ot is. A 29-ek a gazdaság élénkítése érdekében kitartanak amellett, hogy további adócsökkentésre van szükség. Mindezek és a hiány csökkentésének fedezeteként az hangzott el, hogy a bürokrácia megnyeséséből és a közbeszerzésekben becslés szerint meglévő 25 százalékos korrupciós veszteségből lehetne pénzt találni. Az elemzés készítői között olyan szaktekintélyek találhatóak, mint

Járai Zsigmond

volt pénzügyminiszter és Magyar Nemzeti Bank-elnök,

Bod Péter Ákos

volt ipari miniszter és MNB elnök,

Szapáry György

volt MNB alelnök,

Mellár Tamás

a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, valamint

Szász Károly

, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) volt vezetője.

További részletek a HírTv

honlapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.