Közélet

Elhalasztott műtétek: meghallgatták a klinikai központ elnökét

Elhalasztott műtétek: meghallgatták a klinikai központ elnökét

2009. november 26., csütörtök
Elhalasztott műtétek: meghallgatták a klinikai központ elnökét
Előrehozott kampányvita szakbizottsági ülésnek álcázva – így véleményezte az egyik MSZP-s politikus azt a rendkívüli szociális és egészségügyi bizottsági ülést, amit a Fidesz kezdeményezésére hívtak össze még múlt csütörtökön, és ahol egyébként szakmai és politikai érvek ütköztek a leállt műtétekkel kapcsolatban; talán utoljára. Még az elmúlt héten kongatta meg a vészharangot az ellenzék, miután napokkal előtte kiderült: takarékossági okokból novemberben egy hétre, decemberben pedig a két ünnep között leállnak a halasztható műtétek. A Fidesz-frakció akkor rendkívüli szakbizottsági ülést kezdeményezett, amit Ványai Éva, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke most csütörtökre ki is írt a Huszár utcába. Az egyetem vezetése sajtótájékoztató keretében válaszolt az ellenzék felvetéseire, de az érvek a bizottsági ülésen párbeszéd formájában is összecsaptak.

Aki a Parlamentben szavaz, az felel?

„Nemrégiben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) csökkenő támogatása miatt válságkezelési tervet készíttetett az egyetem rektora, Szabó Gábor, amit a rektori tanács, majd a szenátus is jóváhagyott. E 300 pontos terv- és intézkedéscsomagban fektették le azokat a takarékossági intézkedéseket is, amelyek az év végi halasztható műtétek leállást is kimondták” – ismertette a tényeket Ványai Éva.
Az ülésen elhangzott az is, hogy az új klinikai központ építésére augusztus 10-én adták be a második fordulós pályázatot, s most várják a szerződés aláírását. A munkálatok jövő tavasszal kezdődnek és 2012 őszére kell elkészülnie a 265 ágyas új klinikai tömbnek.
A meghallgatáson Pál Attila, a klinikai központ elnöke felelt először a Fidesz-frakció sajtótájékoztatóján megfogalmazott kérdésekre, vádakra. Mint mondta, nem igaz, hogy botrányos a szegedi egészségügy állapota. Ismertette a konkrét számokat, hogy mely területen mennyivel kap kevesebbet az OEP-től az intézmény, ami miatt 2009-ben közel 30 százalékkal csorbult összegből gazdálkodnak, mint tavaly. De szó sincs csődhelyzetről, ahogy az ellenzékiek állították – tette hozzá, arra pedig, hogy rosszabb az egészségügy helyzete, mint két évvel ezelőtt, a központ vezetője diák vetítésével felelt, melyeken az akkori lerobbant mosdókat, folyosókat hasonlította össze a felújított szárnyakkal. Végül ismertette azt a tényt is, hogy az ÁNTSZ szigorú vizsgálatok után megállapította: a klinikai központban nem alakult ki olyan helyzet, hogy hatósági beavatkozásra lenne szükség. „És az integrációs szerződést sem szegte meg az egyetem. Csak a halasztható műtéteket nem végezzük el a kérdéses napokon, az alapellátás nem változik” – tette hozzá. Hüvös László, a szegedi Fidesz-frakció vezetője elmondta, hogy a finanszírozás csorbítását a Parlament szavazta meg, és a szavazógombot minden esetben megnyomta Botka László, városunk polgármestere is, egyszer sem szólalt fel az egészségügyi ellátás érdekében. „Felteszem a kérdés, hogy ki a felelős, hogy ilyen helyzetbe került az egészségügy?” Pál Attila visszakérdezett: 1989-ben az egészségügyben mi történt? A kormánypárti képviselők ezután tovább méltatták az integrációt, elhangzott az is, hogy Pécs és Debrecen is erre törekszik. „Ez egy előrehozott kampányvita szakbizottsági ülésnek álcázva, a szokásos koreográfia szerint: az országos kampány kúszik be a helyi politikába” – hangoztatta véleményét Tóth Károly, a bizottság MSZP-s alelnöke. Péter Szilveszter (Fidesz) úgy értékelte a hallottakat, hogy a közgyűlésben nem lehet a klinikai központ beszámolójáról érdemi vitát folytatni, szerinte ehhez hasonló bizottsági és egyéb vitafórumok szükségesek. Hüvös pedig úgy értékelt, kiderült számára, hogy komoly finanszírozási problémák vannak a klinikák körül. Az integrációval sok pluszfeladatot kapott a központ, amit egyre csökkenő forrásból kell ellátnia. A forráscsökkentéseket a Parlament szavazza meg, mint mondta, kiolvasható tehát, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. A bizottság végül 1 nem és 4 igen szavazat mellett elfogadta a klinikai központ vezetésének tájékoztatóját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.