Közélet

Berényi József javaslatot tett Slota fizetésének megvonására

Berényi József javaslatot tett Slota fizetésének megvonására

2009. november 11., szerda
Berényi József javaslatot tett Slota fizetésének megvonására

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja elnökhelyettese ma tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a parlamentben javaslatot tett arra, hogy a Szlovák Nemzeti Párt elnökétől, Ján Slotától vonják meg egy havi bérét - írja a FelvidékMa hírportál.

Berényi

ezt mint a parlament emberjogi, nemzetiségi és a nők helyzetével foglalkozó bizottságának az elnöke javasolta. Elmondta, elnökként kötelessége havonta összesítést készítenie a bizottsági ülésékről, és amikor az októberi hónap kimutatásait készítette, kiderült,

Ján Slota

négyszer nem volt jelen az ülésen, mégpedig úgy, hogy hiányzásait még csak nem is igazolta. A parlamenti szabályzat értelmében ilyen esetekben megvonják az érintett képviselő egy havi bérét. Berényi erre a javaslatot már be is nyújtotta a parlamenti hivatal vezetőjének, és amennyiben az érvényes rendelkezések alapján kíván eljárni - nem tehet mást, minthogy Ján Slota októberi fizetését visszatartja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.