Közélet

Rágalmazással vádolja a SZVSE Szentgyörgyit

Rágalmazással vádolja a SZVSE Szentgyörgyit

2009. szeptember 22., kedd
Rágalmazással vádolja a SZVSE Szentgyörgyit
szentgyorgyi1
Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármestert rágalmazásért perelte be a SZVSE sportegyesület, mivel a politikus több nyilvános fórumon, többek között a helyi napilapban is azt állította, hogy az egyesületnek köztartozása van, azért is esett el támogatásoktól. A vasutasok papírokkal tudják igazolni az állítás valótlanságát. Az ügyben a múlthét pénteken tartottak békéltető megbeszélést.

A városi bíróságon megjelent a SZEGEDma.hu is, de mivel egy magánvádas eljárásban személyes meghallgatásról volt szó, nem mehetett be a tárgyalóterembe, és az alpolgármester sem járult hozzá sem kép-, sem hangrögzítéshez. Az egyesület részéről azonban

Ludvig Zoltán

ügyvezető nyilatkozott. „A békéltető tárgyalás nem hozott eredményt, az ellenérdekelt fél kezdeményezte az eljárás megszüntetését, melynek a bíróság nem adott helyt, mivel harminc napon belül történt a bejelentés - február 5-ei újságcikk alapján március 4-én terjesztettük be a feljelentést.” A szegedi vasutasok továbbra is megalapozottnak tartják a büntetőeljárás lefolytatását, mivel az alpolgármester a becsület csorbítására alkalmas tények közlésével szerintük kimerítette a rágalmazás vétségét. „Tanúként kértük beidézni a bíróságra

Kohári Nándor

sportbizottság vezetőjét, aki alá tudja támasztani a feljelentéssel kapcsolatos érveinket” – tette hozzá Ludvig.

Hadjárat, vagy csak tévedések sora?

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy az önkormányzat vezetősége kommunikációjában több fronton támadta a vasutasokat.

Egyik előző cikkünkben

részletesen körüljártuk az ügyet. Akkor a sportbizottság elnöke, Kohári Nándor azt nyilatkozta, hogy bosszúhadjárat folyik az egyesület ellen. E témában tartott sajtótájékoztatójára reagált

Szentgyörgyi Pál

úgy egy sajtónyilatkozatban, hogy „a SZVSE-vel mint egyesülettel az önkormányzat pedig azért nem tudott támogatási szerződést kötni, mert az jelentős köztartozást halmozott fel – ez pedig törvény szerint támogatást kizáró ok.” De a SZVSE-re azt is ráolvasták, hogy az Etelka sorra tervezett uszoda is miattuk nem épülhet meg. Utóbbi ügyben

a helyi napilapnak már közölnie kellett azt a helyreigazítást

, mely szerint az újságban megjelent állítás valótlan.

Az alpolgármester nem felel

Szerettük volna most is megszólaltatni Szentgyörgyi Pált, de telefonját hívásunkra nem vette fel, az irodájában pedig a titkárnője azt mondta, hogy továbbítja megkeresésünket feléje, s ha lehetősége van rá, visszahív minket. Sajnos eddig még nem kaptunk választ kérdéseinkre, miszerint miért mondta azt az alpolgármester, hogy köztartozása van a SZVSE-nek, s mi a véleménye a rágalmazással kapcsolatos vádról. A vasutas kontra alpolgármester rágalmazási perben egyébként az első tárgyalás időpontjának kitűzésére várnak a felek, amelyről portálunk természetesen beszámol majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.