Közélet

Kalmár Ferenc: a szocialisták csak mélyítették a válságot

Kalmár Ferenc: a szocialisták csak mélyítették a válságot

2009. szeptember 10., csütörtök
Kalmár Ferenc: a szocialisták csak mélyítették a válságot

A nagyfai börtön helyzetével kapcsolatban a csütörtöki napon sajtónyilatkozatot adott ki Kalmár Ferenc, a KDNP szegedi frakcióvezetője. Álláspontját alább olvashatják.

A szeptember 10-i sajtó hírül adta, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter válaszlevelet írt Magyar Annának, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnök asszonyának, melyben tájékoztatja, hogy döntés született a nagyfai börtön megmaradásáról.

Ebben az ügyben több ellenzéki politikus is korábban felemelte szavát (Magyar Anna, Bodó Imre, Lázár János, valamint e sorok írója), és örülünk annak, hogy ez sikerre vezetett.

Annak viszont egyáltalán nem örülünk, hogy a 244 munkahely megőrzéséért folytatott munkában Nagyfa országgyűlési képviselője, Szeged polgármestere, Botka László inkább az MSZP-n belüli helyezkedéssel, a jövő évi választások előkészítésével foglalkozik, minthogy a Szegedet is érintő munkahelyek megtartásáért szót emelt volna. Pedig a már említett 244 munkahelyből 120-at szegedi lakhellyel rendelkező polgárok látnak el. Nem mindegy, hogy ebben a gazdasági válságban élő társadalmunkban ilyen nagyszámú munkahely megszűnik vagy sem.

A képviselő-polgármester úr nem méltatta annyira sem a fenti ügyet, hogy legalább az érintett intézmények vezetőivel tárgyalt volna, ha már a közvéleményt nem tájékoztatta semmilyen formában.

Meggyőződésem, hogy Szeged legnagyobb problémája a helyi gazdaság gyengesége, mely természetesen a munkahelyek hiányában is mutatkozik.

Sajnos ebben az ügyben nem sikerült sem a szocialista-liberális kormánynak, sem az azonos politikai színezetű szegedi városvezetésnek előrelépni. Sőt, intézkedéseik inkább mélyítették a válságot.

Kalmár Ferenc

önkormányzati képviselő

KDNP-frakcióvezető

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.